Bevezetés a reformáció történetébe: az ellenreformáció

Az előző három videóban röviden áttekintettük, milyen volt kereszténynek lenni a reformáció kezdete, 1517 előtt. Aztán Luther Mártonnal foglalkoztunk. Áttekintettük eszméit és eszméinek elterjedését, valamint az azt követő erőszakkal teli időszakot. Az utolsó videónkban a katolikus egyház reakcióját fogjuk megvizsgálni. Míg Luther és követőinek tevékenységét protestáns reformációnak nevezzük, az egyház reakciójára ellenreformációként utalunk. Az „ellen” itt ellenállást jelent. Az egyház sokat veszített. Az egyház területeket veszített el, elveszített híveket. Így van. Lelkeket veszített. A legutóbbi videó végén pedig az erőszakos cselekedetekről beszéltünk. Az erőszak azonban nem mindig emberek ellen irányult. Időnként tárgyak ellen is irányult. A templomok, azaz a római katolikusok építészeti alkotásai, amelyek egész Nyugat-Európában jelen voltak, fontos célpontokká váltak a protestánsok kezdeményezte, a katolikus egyház ellen irányuló erőszakos fellépésben. A katolicizmus gyakorlata hihetetlenül vizuális volt. A protestánsok körében sokan aggódtak, nem annyira maga Luther, hanem a követői, hogy a képekkel és szobrokkal visszaélnek. Hogy úgy imádkoznak hozzájuk, mintha maguknak a képeknek és szobroknak hatalmuk lenne, nem pedig úgy, hogy a képeken keresztül eljussunk Istenhez. Így van. Kálvin ezt különösen problematikusnak vélte. Úgy gondolta, hogy a templomi képek és szobrok egyfajta bálványimádáshoz vezetnek. Ez visszavezethető a második parancsolatra: „Ne csinálj magadnak faragott képet „és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, „vagy amelyek alant a földön „vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak.” Ezen elképzelés szerint az alkotás bizonyos értelemben az isteni felelősség egy részének bitorlása. Azaz Isten az, aki teremt, ám amikor egy művész alkot, az valamiféle hamisság, bálvány teremtése. A protestánsok tehát képrombolási hullámokat indítottak el, azaz képeket és szobrokat pusztítottak el. Elemezzük egy pillanatig a képrombolás, angolul „iconoclasm” szót. Ez egy összetett szó. Két szóból áll. Az „icon” görögül képet jelent, a „clasm” pedig erőszakot. Szó szerint képek elleni erőszakot jelent. Képromboló zavargások nagyjából a Luther 95 tételét követő öt évben voltak. Ez a művészettörténet egyik nagy tragédiája, ugyanis tömérdek festményt és szobrot pusztítottak el. Ez elsősorban Észak-Európában és a Németalföldön történt. Lényegében a protestánsok gyakran átvettek egy katolikus templomot, majd megfosztották összes központi elemétől, a szobroktól, a faliszőnyegektől, és valamiféle ősi, üres teret hoztak létre. Tudjuk, hogy Luther különböző módokon támadta az egyház tanításait, Azt tanította, hogy a hit és nem a jó cselekedetek vezetnek a megváltáshoz. Istent a Szentírásból lehet megérteni, nem pedig az egyházi tanításokat hallgatva. A katolikus egyház mindezt nem fogadta karba tett kezekkel, igaz? Tudjuk, hogy megpróbálták Luthert megtörni, például a wormsi birodalmi gyűlésen. Ezután Luthert kiátkozták. A kiátkozás azt jelentette, hogy többé nem volt tagja a katolikus egyháznak. 1545-ben az egyház összehívta az úgynevezett tridenti zsinatot. Ez az európai katolikus egyház legmagasabb rangú képviselőinek találkozója volt. Először meg akartak békélni a protestánsokkal. Meghívták a protestánsokat. Ők azonban nem jelentek meg, és a végén egyértelműen lehetetlen volt a megbékélés. A tridenti zsinat egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy a katolikus egyház megerősítette a tanait, még határozottabban állt ki mellettük. Újra megerősítette azokat a dolgokat, amelyeket Luther vitatott. Arról, hogy a jó cselekedeteknek van-e szerepe a megváltásban, a katolikus egyház azt mondta, hogy igen, van. A purgatóriumot és a bűnbocsánat hatékonyságát illetően, ér-e valamit a bűnbocsánat? Létezik a purgatórium? Az egyház mindezt megerősítette. Az egyház megerősítette az átlényegülés tanát, hogy a mise során a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé válik. Ezáltal pedig megerősítette a papság és az egyházi hierarchia hatalmát és jelentőségét. Végezetül pedig a katolikus egyház megerősítette, hogy a Szentírás önmagában nem elegendő. Szükség van az egyház tanításaira és hagyományaira is. Nagyon keveset engedtek. Mindössze azt fogadták el, hogy egyes területeken van lehetőség reformra. Megkísérelték megsemmisíteni azt a fajta korrupciót, amely részben kiváltotta a reformációt. De térjünk vissza egy percre a képekhez és szobrokhoz! Mert ez is fontos volt a tridenti zsinaton. A zsinat ezt mondta: „Krisztus, a Szűzanya és más szentek képeit és szobrait „elsősorban a templomokban kell elhelyezni és őrizni, „és meg kell adni a nekik járó megbecsülést és tiszteletet.” Ezzel azonnal megerősítik, hogy a képeknek és szobroknak a templomban a helye. De az az érdekes, hogy miért. Azt mondják, idézem: „Mivel a nekik adott tisztelet az általuk ábrázoltaknak szól.” Így ha valaki Szűz Mária szobrát tiszteli, a tiszteletet maga Szűz Mária iránt tanúsítja. A katolikus egyház azt mondta, hogy még több haszna is van. Igen. „Hirdessék a püspökök szorgalmasan, „hogy megváltásunk misztériumának történetei által, „melyek festményeken és más ábrázolásokon láthatók, „az emberek tanulnak és megerősítik hitüket.” A művészet valójában egy módszer volt arra, hogy a katolikus egyház tanításait didaktikusan eljuttassák a még mindig nagy számban írástudatlan laikushoz. És elmélyítsék a hitüket. Így van. „Valamennyi szentképből és a szentek szobraiból nagy jótétemény is származik, „mivel a szentek útján Isten csodái és az üdvös példák „a hívők szeme elé tárulnak. „Ezáltal alakíthatják saját életüket és viselkedésüket „a szentek mintájára, „és rávehetők arra, hogy imádják és szeressék Istent, és gyakorolják a jámborságot.” A művészet tehát úgy működik, hogy példát ad, amelyet mindennapi életünkben követhetünk. A katolikus egyház reakciója három részből áll. Egyrészt megerősítik az egyház valamennyi alapvető hittételét, melyet a protestánsok megtámadtak. Nagyszabású kampányba kezdenek, hogy elterjesszék a katolikus hit tanításait az egész világon. Ne feledjük, hogy ez a felfedezések kora. Felfedezték az Újvilágot, bővül a kereskedelem Ázsiával és Afrikával. A katolikusok pedig hittérítést végeznek ezeken a helyeken. Az egyház három reakciója közül az utolsó pedig az eretnekség kiirtására irányuló erőfeszítés. Az egyház létrehozza az inkvizíciót, a római inkvizíciót. Az egyház létrehozza a tiltott könyvek listáját is. És ugyanebben az időben Loyolai Szent Ignác megalapítja a jezsuita rendet. A jezsuiták lényege a hűségesség. Korlátlan a pápába vetett hitük, és a pápa rendelkezésére állnak. A jezsuiták iskolákat alapítanak. Az egész világon terjesztik a keresztény hitet és harcolnak a protestantizmus ellen. Az ellenreformáció eszméire egy remek és nagyon kifejező példája egy szobor, amit egy Le Gros nevű művész készített, s amely a jezsuiták főtemplomában található Rómában. A szobor címe: A vallás legyőzi az eretnekséget és a gyűlöletet. Először is fontos tudni, hogy a szobor Loyolai Szent Ignác hatalmas oltára alatt, attól jobbra található. Baloldalt fölül a vallás alakja látható, kezében villám és kereszt. A vallás alatt Le Gros a római katolicizmust érti. A vallás lefelé néz két alakra, akiket megtámadni készül. Az egyik egy idősebb nőalak, aki a gyűlöletet jelképezi, a másik, felénk zuhanó alak, aki kígyókkal küzd, az eretnekséget jelképező allegorikus figura. Könyveken esik keresztül. És az egyik könyv gerincén Luther neve látszik. Az eretnekség itt nem is lehetne világosabb. Az eretnekség maga Luther, a protestantizmus. És ha ez nem lenne elég világos, a baloldalon egy kis angyal lapokat tép ki Luther követőjének, Zwinglinek a könyvéből. Ne feledjük, hogy mindkét oldal ördögnek látta a másikat. Luther Antikrisztusnak nevezte a pápát. A pápa Antikrisztusnak nevezte Luthert. Abban az időben valami vagy fekete volt vagy fehér. Nem volt középút. Ez a megosztottság szó szerint átalakította Európa országait. Dél-Európában az országok még ma is döntően katolikusok. Észak-Európában az országok döntően protestánsok. És még a 20. században is kitör az erőszak ezek között a csoportok között. Ezt láttuk a 20. század nagy részében például Írországban. Érdekes elgondolni, hogy a protestáns reformáció milyen utakon készítette elő a modern világot. A gondolat, hogy ne egyetlen tekintélyre hallgass, hanem hallgass a saját lelkiismeretedre, véleményem szerint a modern világ egyik legfontosabb jellemzője.