If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom

Az Indus-völgyi civilizáció

Áttekintés

  • Az Indus-völgyi civilizáció, más néven Harappa-kultúra fénykora az i. e. 3000-1300 közötti időszakra tehető. Területe a mai Afganisztán északkeleti részétől Pakisztánig és Északnyugat-Indiáig terjedt.
  • E civilizáció fontos találmányai, újításai közé tartozott az egységes súly-és mértékrendszer bevezetése, a pecsétfaragás, valamint a réz, ón, ólom és bronz felhasználásával történő fémmegmunkálás is.
  • Keveset tudunk az Indus-völgyi civilizáció írásmódjáról, ezért az intézményeiről és kormányzási rendszereiről sincs elegendő tudásunk.
  • Az Indus-völgyi civilizáció végét feltehetőleg a klímaváltozás és az elvándorlás okozta.

Földrajz és időrend

1856-ban Indiában a brit gyarmatosító hatalom hivatalnokai annak a vasútrendszernek kiépítését felügyelték, amely a mai Pakisztán két városát, Lahore-t és Karachit kötötte össze az Indus-folyó völgye mentén.
Építkezés közben munkások több százezer, közel azonos méretű, meglehetősen réginek tűnő égetett téglát találtak a száraz talajban. A munkások a téglák egy részét felhasználták a vasútalap kiépítéséhez, mit sem sejtve arról, hogy ősi leletekről volt szó. A téglák között azonban hamarosan zsírkőből készült faragványokat találtak, melyeket kidolgozott, művészi mintázat díszített.
Bár ezt akkor még nem tudták, és az első komolyabb ásatásokra is csak később, az 1920-as években került sor, a vasúti munkások az Indus-völgyi civilizáció maradványaira bukkantak rá. A Harappa-kultúraként is ismert civilizáció a nevét Harappáról, az első ásatások helyszínéről kapta, ami akkoriban Brit India Pandzsáb nevű tartományában, a mai Pakisztánban található. Eleinte sok régész úgy vélte, hogy az ősi Maurja Birodalom romjait fedezték fel. Ez a hatalmas birodalom i. e. 322 és 185 között uralta az ókori Indiát.
A harappa városok feltárása előtt a tudósok úgy vélték, hogy az indiai civilizáció a Gangesz völgyében kezdődött i. e. 1250 körül, amikor a Perzsiából és Közép-Ázsiából érkező indoárja bevándorlók benépesítették a területet. Az ősi városok felfedezése azonban rácáfolt erre az elméletre, és az Indus-völgyi civilizáció eredetét mintegy 1500 évvel korábbra és egy egészen más összefüggésbe helyezte.
Pakisztán domborzati térképe. Kép: Wikimedia Commons.
Bár a kutatók mind a mai napig nem rakták össze a mozaik összes darabkáját, sok mindent megtudtak a rejtélyes civilizációról az újrafelfedezés óta. Eredete Mehrgarh városára vezethető vissza, amely egy hágó lábánál, a mai Beludzsisztán területén található Nyugat-Pakisztánban. A leletek tanúsága szerint ez a terület már i. e. 7000-ben is lakott volt.
Az Indus-völgyi civilizációt a következő három korszakra bonthatjuk: korai Harappa kor i. e. 3300-2600 között, érett Harappa kor i. e. 2600-1900 között és a késői Harappa kor i. e. 1900-1300 között.
Indus-völgyi civilizáció az érett Harappa korban (i. e. 2600-1900). Kép forrása: Wikimedia Commons.
Az Indus-völgyi civilizáció csúcspontján több, mint ötmillió lakosból állhatott. Városaik elöl jártak a várostervezésben, a földhasználatra és a városi környezet kialakítására irányuló műszaki és politikai folyamatban. Híresek továbbá az égetett téglából készült házakról, a gondosan kialakított vízelvezető rendszerekről, a vízellátó rendszerekről és a nagy, nem lakófunkciójú épület-együtteseikről.
Az Indus-völgyi civilizáció i. e. 1800 körül hanyatlásnak indult. A régészeti leletek arra utalnak, hogy a nagyrészt a modern Irak területén található Mezopotámiával folytatott kereskedelem véget ért. A nagyvárosok fejlett vízelvezető rendszereit és fürdőit átépítették vagy lezárták. Az írás kezdett eltűnni, a kereskedelemben és az adózásban alkalmazott szabványos súlyok és mértékek használata megszűnt.

Városi infrastruktúra és építészet

I.e. 2600-ra a korai Harappa kis közösségei nagy városi központokká fejlődtek. E városok közé tartozik Harappa, Ganerivala és Mohendzsodáro a mai Pakisztán területén, valamint Dholavira, Kalibangan, Rakhigarhi, Rupar és Lothal a mai India területén. Összesen több, mint 1052 várost és települést találtak főként az Indus folyó és mellékfolyóinak általános régiójában.
Mohendzsodáro a feltételezések szerint az i. e. 26. században épült; nemcsak az Indus-völgyi civilizáció legnagyobb városa lett, hanem a világ egyik legelső nagy városközpontja is. Az Indus-folyótól nyugatra, a Larkana régióban található Mohendzsodáro a korszak egyik legelőrehaladottabb városa volt, fejlett mérnöki technológiával és várostervezéssel.
Régészeti maradványok Lothal alsóvárosában, egyforma égetett téglákkal. Az égetett téglák ellenállnak a nedvességnek, így alkalmasak voltak fürdők és csatornák építésére. Kép forrása: Rashmi Parab, Wikimedia Commons.
Harappa fallal körülvett város volt a mai Pakisztán területén, ahol a feltételezések szerint 23 500 lakos élt vörös homokból és agyagból készült lapos tetejű házakban. A város 150 hektáron terült el, és megerősített közigazgatási és vallási központokkal is rendelkezett, amelyek ugyanolyan típusúak voltak, mint Mohendzsodáróban.
Mindkét városnak hasonló volt a szerkezete. A városkép jellemző eleme a fellegvár volt, amely a katonai védelmi építményekkel védett és megerősített központi részeket foglalta magába. Ezenkívül mindkét város az Indus folyó mentén helyezkedett el. Ez a szerkezet valószínűleg lehetővé tette az épületek magasabb szintjein lakók számára, hogy szemmel tartsák a folyót, és messze ellássanak.
Az Indus-völgyi civilizáció városainak maradványai figyelemre méltó szervezettséget mutatnak; voltak jól kialakított szennyvízelvezető és szemétgyűjtő rendszerek, sőt valószínűleg voltak közfürdők és magtárak is a gabona őrzésére. A legtöbb városlakó kézműves vagy kereskedő volt, akik különálló negyedekben csoportosultak. A várostervezés minősége azt sugallja, hogy olyan hatékony önkormányzatok működtek, amelyek kiemelten ügyeltek a higiéniára vagy a vallási szertartásokra.
A harappaiak fejlett építészetet hagytak hátra, kikötőkkel, magtárakkal, raktárakkal, téglaplatformokkal és védőfalakkal. Ezek a hatalmas falak valószínűleg megvédték a harappaiakat az árvizektől, és megelőztek katonai konfliktusokat. Mezopotámiától és az ókori Egyiptomtól eltérően az Indus-völgyi civilizáció lakói nem építettek nagy, monumentális építményeket. Palotákra vagy templomokra – vagy akár királyokra, seregekre vagy papokra – nincs meggyőző bizonyíték, a legnagyobb építmények pedig úgy tűnik, magtárak voltak. Mohendzsodáro városában található a Nagy Fürdő, amely nagy, nyilvános fürdő- és közösségi terület lehetett.
Mohendzsodáro feltárt romjai, előtérben a Nagy Fürdővel, háttérben egy buddhista sztúpával. Kép forrása: Saqib Qayyum of Wikimedia Commons.

Újítás és árucsere

Az Indus folyó völgye civilizációjának népe számos figyelemre méltó technológiai fejlődést ért el, beleértve hossz- és tömegmérési rendszereik és eszközeik nagy pontosságát. Az égetett téglák – amelyek egységes méretűek és nedvességállóak voltak – fontosak voltak a fürdők és a szennyvízelvezető szerkezetek építésében, és bizonyítékai annak, hogy a harappaiak az elsők között fejlesztették ki a szabványos súlyok és mértékek rendszerét. A városok közötti téglaméretek konzisztenciája a különböző városok egységére is utal, ami egy kiterjedtebb civilizáció bizonyítéka.
Víztározó régészeti ásatása Dholavirában. Kép forrása: Rama's Arrow, Wikipedia.
Harappában, Mohendzsodáróban és a nemrégiben részben feltárt Rakhigarhiban építették ki a világ első ismert városi szennyvízelvezető rendszereit. Az ókori Indus-vidék városaiban kialakított és működtetett szennyvízbegyűjtő és -elvezetési rendszerek sokkal fejlettebbek voltak, mint a Közel-Keleten található korabeli városi helyszíneken, és még a Pakisztán és India számos területén ma meglévő rendszereknél is hatékonyabban működtek. Az egyes házak kutakból vették a vizet, míg a szennyvizet a főutcák fedett lefolyóiba vezették. A csak belső udvarokra és kisebb utcákra nyíló házak és a városszéli legkisebb otthonok is kapcsolódtak a rendszerhez, ami megerősíti azt a következtetést, hogy a tisztaságot nagyon fontosnak tekintették.
A harappaiak a pecsétfaragásról ismertek – mintákat vágtak a pecsételő alsó felületére. A pecsételő egy kicsi, faragott tárgy volt, amit bélyegzésre használtak. Ezeket a megkülönböztető pecséteket a tulajdon azonosítására és agyagnyomat formájában kereskedelmi áruk felbélyegzésére használták. Az állatfigurákkal, például elefántokkal, tigrisekkel és vízibivalyokkal díszített pecsétnyomók az egyik leggyakoribb leletek, melyet az Indus-völgyi városokban találtak.
Az Indus-völgyi civilizációból származó pecsételő-készítő forma. Kép forrása: Wikimedia.
Az Indus folyó völgyének civilizációja bronzkori társadalomnak számít; az Indus folyó ókori völgyének lakói új technikákat fejlesztettek ki a kohászatban, a rézzel, bronzzal, ólommal és ónnal való megmunkálás tudományában. A harappaiak bonyolult kézműves munkát is végeztek karneol féldrágakőből készült termékek felhasználásával.
Bizonyítékok vannak rá, hogy a harappaiak egy hatalmas tengeri kereskedelmi hálózat részei voltak, amely Közép-Ázsiától a Közel-Keletig terjedt. A civilizáció gazdasága a jelek szerint jelentős mértékben a kereskedelemtől függött, amit a közlekedési technológia nagymértékű fejlődése segített elő. Lehetséges, hogy a harappai civilizáció alkalmazta először a kerekes szállítást, olyan ökrös szekerek formájában, amelyek megegyeznek a ma Dél-Ázsiában láthatókkal. Úgy tűnik, hogy hajókat és egyéb vízi járműveket is építettek – ezt az állítást egy hatalmas, kikotort csatorna régészeti felfedezései és a tengerparti Lothal városban talált, dokkoló létesítménynek tűnő építmény támasztja alá. A harappaiak kagylómegmunkálással is foglalkoztak; a mesterségükben használt kagylók olyan távoli tájakról származnak, mint a mai Omán partvidéke.
Modernkori ökrös szekér az indiai Pandzsábban. Kép forrása: Satdeep Gill, Wikimedia Commons.
A kereskedelem a harappai városi műhelyekben felhasznát nyersanyagok importjára összpontosított, ideértve az Iránból és Afganisztánból származó ásványokat, India más részeiből származó ólmot és rezet, Kínából származó jádét, valamint a Himalájából és Kasmírból a folyókon leúsztatott cédrusfát. Egyéb kereskedelmi áruk közé tartoztak a terrakotta edények, arany, ezüst, fémek, gyöngyök, tűzkövek a szerszámok készítéséhez, tengeri kagylók, gyöngyök és színes drágakövek, például lapis lazuli és türkiz.
A történészek a harappai és mezopotámiai civilizációk között működő tengeri kereskedelmi hálózatról többek között azáltal szereztek információt, hogy harappai pecsétnyomókat és ékszereket találtak a mai Irak nagy részére, Kuvaitra és Szíria egyes részeire kiterjedő mezopotámiai régiók régészeti ásatásainál. Az Arab-tengeren, a Vörös-tengeren és a Perzsa-öböl vidékén folytatott távolsági tengeri kereskedelem olyan deszkából készült vízi járművek kifejlesztésével volt lehetséges, melyeken egyetlen központi árbocra felszerelt, sásból font vagy növényi rostokból szőtt vitorla volt.
A történészek a különböző civilizációkban fellelt tárgyak hasonlóságai alapján is vontak le következtetéseket a kereskedelmi hálózatokról. Az i. e. 4300 és 3200 közötti – mely időszak a khalkolitikum, a kőrézkor egy része – az Indus-völgyi civilizáció területéről származó kerámiák hasonlóságot mutatnak a Dél-Türkmenisztánban és Észak-Iránban felleltekkel. A korai harappai időszakból (kb. ie 3200 és 2600 között) származó kerámiák, pecsételők, plasztikák és díszítőelemek tekintetében megfigyelhetők kulturális hasonlóságok, melyek a Közép-Ázsiával és az iráni fennsíkkal folytatott karavánkereskedelem létezését támasztják alá.

Vallás, nyelv és kultúra

Keveset tudunk a harappai vallásról és nyelvről. A Harappában feltárt agyag- és kőtáblákra írott szövegek gyűjteménye – melyek kora szénizotópos kormeghatározás alapján i. e. 3300-3200 közöttre tehető – háromágú szigony alakú, növényszerű jeleket tartalmaz, amelyek úgy tűnik, jobbról balra vannak írva. Jelentős vita folyik arról, hogy egyáltalán írott nyelvről van-e szó, és ha igen, rokon-e az indoeurópai és dél-indiai nyelvcsaláddal. Az indusi írás megfejthetetlen marad, mivel nincsenek más olyan írásos leletek, melyekkel össze lehetne hasonlítani. Úgy gondolják, hogy a mezopotámiai és az ókori egyiptomi írástól függetlenül fejlődött ki. A kutatók a számítástechnika vívmányait hívják segítségül a megfejtéshez.
Dholavira fellegvárának északi kapuja közelében talált, tíz indus írásjelet ábrázoló felirat. Kép forrása: Siyajkak és Gregors, Wikimedia Commons.
A harappai vallás továbbra is spekuláció tárgya marad. Leginkább azt feltételezik, hogy a harappaiak egy termékenységet szimbolizáló anyaistennőt imádtak. Az egyiptomi és mezopotámiai civilizációval ellentétben úgy tűnik, hogy az Indus-völgyi civilizációban nem léteztek olyan templomok vagy paloták, amelyek egyértelmű bizonyítékot adtak volna a vallási rítusokról vagy meghatározott istenségekről.
Indus-völgyi pecsételők gyűjteménye. Kép forrása: World Imaging of Wikimedia Commons.
Sok Indus-völgyi pecsétnyomó állatformákat tartalmaz; egyeseken az állatokat úgy ábrázolják, amint körmenetben haladnak, míg másokon mitológiai alkotások, például egyszarvúak láthatóak. Mindez arra készteti a történészeket, hogy az állatoknak az Indus-völgyi vallásokban betöltött szerepéről találgassanak. Bizonyos értelmezések szerint ezen állatmotívumok egy klánhoz, elit osztályhoz vagy rokonsághoz való tartozást jelzik. Az egyik mohendzsodárói pecsételő egy félig ember, félig bivaly alakú szörnyet ábrázol, amint egy tigrisre támad. Ez utalhat arra a sumer mítoszra, amelyben Aruru, a sumer föld és termékenység istennője egy szörnyet teremtett, hogy harcba szálljon Gilgamessel, az ősi mezopotámiai eposz hősével. Ez tovább erősíti azt a feltevést, hogy a harappai kultúra kiterjedt kereskedelmet folytatott.
Az Indus-völgyi ásatások a kultúra művészetének számos egyedi példáját tárták fel, köztük szobrokat, pecsételőket, kerámiákat, arany ékszereket és anatómiailag részletes terrakotta, bronz és szteatit (zsírkő) figurákat.
Indus pap/király szobra. A szobor 17,5 cm magas, zsírkőből faragták. 1927-ben találták meg Mohendzsodáróban. Kép forrása: Wikimedia Commons.
A különféle arany-, terrakotta- és kőfigurákból álló leletek között az egyik egy szakállas papkirály alak, mintás köntösben. Egy másik, bronzból készült, Táncoló lány néven ismert figura mindössze 11 centiméter magas, és egy női alakot ábrázol olyan pózban, amely a civilizáció tagjai által kedvelt, koreografált táncforma jelenlétére utal. A terrakotta munkák között szerepeltek tehenek, medvék, majmok és kutyák is. Az Indus-folyó völgyében élő emberekről azt tartják, hogy a figurákon kívül nyakláncokat, karpereceket és egyéb díszeket is készítettek.
A mohendzsodárói 'Táncoló lány' szobrocska másolata a Cshatrapáti Sivadzsi Maharadzsa Vasztu Szangrahalaja Múzeumban, Mumbai, India. Kép forrása: Joe Ravi, Wikimedia Commons.

Intézmények és hierarchiák

Hogyan szerveződött a harappai társadalom, és milyen intézmények működtek hatósági központként? A régészeti leletek nem adnak közvetlen választ a hatalom központjára vonatkozólag, és a harappai társadalom hatalmon lévő embereiről sem találtak ábrázolásokat. A rendelkezésünkre álló írásos feljegyzés is kevés. A harappai műalkotások azonban rendkívüli egységességet mutatnak. A kerámiák, pecsételők, súlyok és szabványos méretű és súlyú téglák a hatalom és a kormányzás valamilyen formáját sugallják, bár nem világos, hogy ez a forma pontosan mi volt.
Idővel különféle elméletek alakultak ki a harappai uralmi rendszerekkel kapcsolatban. Az egyik elmélet szerint egyetlen állam létezett, amely a civilizáció összes közösségét felölelte. Ezt az elméletet alátámasztja a leletanyagok hasonlósága, a települések terv szerinti kialakítása, a téglaméret szabványosított aránya, továbbá az, hogy az egykori településeket nyersanyagforrások közelében létesítették. Egy másik elmélet szerint nem volt egyetlen uralkodó, hanem több vezető képviselte az egyes városi központokat, beleértve Mohendzsodárót, Harappát és más közösségeket. Valószínűnek tűnik, hogy nem egy központosított és teljhatalmú állam létezett, hanem a különböző osztályok és hatalmi központok egy decentralizált struktúra részei voltak.
Az írásos feljegyzések jelentős betekintést engedtek a történészeknek az ókori Mezopotámia és Egyiptom civilizációiba, de az Indus völgyében nagyon kevés írásos anyagot találtak. Bár úgy tűnik, hogy a pecsétfeliratok írott információkat tartalmaznak, a kutatók még nem tudták megfejteni az indus írást. Ennek eredményeként jelentős nehézségeket okoz számukra az Indus-völgyi civilizáció állami és vallási intézményei jellegének megértése. Viszonylag keveset tudunk jogi kódexükről, eljárásaikról és kormányzási rendszereikről.
A történészeknek azonban vannak megalapozott sejtései a harappai civilizáció természetéről a rendelkezésre álló tárgyak és építmények alapján. Egyes szakértők elmélete szerint az Indus-völgyi civilizációnak nem voltak mai értelemben vett uralkodói, és mindenki egyenlő státuszt élvezett. E következtetés alapjául szolgáló némi bizonyíték az, hogy úgy tűnik, a legtöbb harappai lakos viszonylag hasonló egészségnek örvendett, és a régészek a temetkezések elemzése – sírok, valamint emberi maradványok tanulmányozása – során nem találtak sok elit temetkezésre utaló nyomot.
Ez azonban nem bizonyítja végérvényesen, hogy a harappai társadalomból hiányzott volna bármilyen társadalmi hierarchia, ami más tényezők, például a túlvilággal kapcsolatos különböző hiedelmek eredménye is lehet. Egyes történészek a változatos házméretek és egyéb épületek eltérő szerkezeti magassága alapján azt feltételezik, hogy a különböző társadalmi osztályok különböző szinteket foglaltak el a városokban. Mások szerint olyan dolgok utalnak a vagyoni helyzetre, mint a festett kerámia, karperecek, gyöngyös díszek, sőt a városon belüli elhelyezkedés. A kézművesség jelentős mértékű specializációja szintén bizonyos fokú társadalmi és vagyoni rétegződésre utal.
Széles körben vélik úgy, hogy a harappai civilizáció békés természetű volt és nem vett részt semmilyen hadviselésben. Ugyanakkor ennek alátámasztására nincs meggyőző bizonyíték, és bizonyos régészek ezt csak elterjedt mítosznak tekintik. Vannak tudósok, akik azzal érvelnek, hogy a harappaiak elsősorban azért voltak békés természetűek, mert a nagyvárosok földrajzi elhelyezkedése miatt nem volt természetes ellenségük. Fegyvereket találtak a lelőhelyeken, de vita tárgya, hogy azokat használták-e más csoportokkal kialakult konfliktusokban, vagy csupán vadállatok ellen, védekezésként.

Hanyatlás

Az Indus-völgyi civilizáció i. e. 1800 körül hanyatlani kezdett, a kutatók között vita tárgya, mely tényezők eredményezték a civilizáció eltűnését. Egy elmélet szerint az árjáknak nevezett nomád indoeurópai törzs megtámadta és meghódította az Indus-völgyi civilizációt, bár újabb bizonyítékok mintha ellentmondanának ennek a feltételezésnek. Több kutató úgy gondolja, hogy az Indus-völgyi civilizáció összeomlását éghajlati változások okozták. Egyes szakemberek úgy vélik, hogy a Szaraszvati folyó i. e. 1900 körül kezdődött kiszáradása volt a klímaváltozás fő oka, míg mások szerint egy nagy áradás mért csapást a a vidékre.
Az Indus-völgyi civilizáció különféle elemei megtalálhatók a későbbi kultúrákban, ami arra utal, hogy a civilizáció nem tűnt el hirtelen egy invázió miatt. Sok tudós azzal érvel, hogy a folyók rajzolatának változásai miatt a nagy civilizáció kisebb, késő harappai kultúráknak nevezett közösségekre bomlott.
A harappai éghajlat másik katasztrofális változását a kelet felé mozgó monszunok, vagyis a heves esőzéseket hozó szelek jelenthették. A monszunok hasznosak és károsak is lehetnek az éghajlatra, attól függően, hogy támogatják vagy elpusztítják a növényzetet és a mezőgazdaságot.
I.e. 1800-ra az Indus-völgy éghajlata hűvösebbé és szárazabbá vált, és egy tektonikus esemény eltéríthette vagy megzavarhatta a folyórendszereket, amelyek az Indus-völgyi civilizáció mentőkötelei voltak. Elképzelhető, hogy a harappaiak a keletre eső Gangesz medencéje felé vándoroltak, ahol falvakat és elszigetelt gazdaságokat alapítottak. Ezek a kis közösségek azonban nem voltak képesek ugyanannyi mezőgazdasági többletet termelni a nagyvárosok ellátására. Az árutermelés csökkenésével az Egyiptommal és Mezopotámiával folytatott kereskedelem visszaeshetett. I.e. körülbelül 1700-ra az Indus-völgyi civilizáció legtöbb városa kiürült.

Mit gondolsz?

  • Miért volt a jelentősége annak, hogy a harappaiak szabványosított súly- és mértékegység rendszert alakítottak ki?
  • Mit gondolsz, van elég bizonyíték annak alátámasztására, hogy a harappaiak békések voltak és társadalmi egyenlőségben éltek?
  • Milyen kapcsolatban állt az Indus-völgyi civilizáció a régió folyóhálózataival? Volt-e valamilyen hátránya annak, hogy ilyen sűrű folyóhálózatban helyezkedtek el a települések?
  • Szerinted mi a legelképzelhetőbb magyarázata az Indus-völgyi civilizáció hanyatlásának?

Szeretnél részt venni a beszélgetésben?

Még nincs hozzászólás.
Tudsz angolul? Kattints ide, ha meg szeretnéd nézni, milyen beszélgetések folynak a Khan Academy angol nyelvű oldalán.