A hinduizmus főbb fogalmai: a brahman, az átman, a szamszára és a móksa

Most a hinduizmusról fogunk beszélni, a világ egyik legnagyobb vallásáról, amelyet egymilliárd ember gyakorol. Több szempontból is érdekes. Először is, a mai vallások közül ez az egyik legrégibb. Vannak történészek, akik szerint legalább 5000 éves. Vannak elemei, melyeket már az Indus-völgyi népek is gyakorolhattak. Sok jelentős eleme a védikus korból származik. Sőt, a Védákban – amelyekről a védikus kort elnevezték – rejlik a mai formában gyakorolt hinduizmus gyökere. Úgy vélik, hogy a Védák keletkezése egy indoárja népcsoporthoz köthető, akik sok történész szerint Közép-Ázsiából származnak, és számos olyan néppel rokonok, amelyek benépesítették Európát. Egy másik dolog, ami érdekes a hinduizmust illetően, az a sok kultúra összeolvadása az évezredek során az indiai szubkontinensen. Amint látni fogod, sok tradíció van, sok kultúra, sokféle módja annak, ahogy egy ember gyakorolhatja és ténylegesen gyakorolja a hinduizmust. De van néhány alapelv, amelyeket szeretnék alaposan feltárni ebben a videóban. Továbbiakat más videókban fogunk majd megvitatni. Ami szintén érdekes, az az, hogy mi a hinduizmus vagy hindu név eredete. Hindunak azt a személy nevezzük, aki a hinduizmust gyakorolja. Az Indus folyó neve szanszkritul Szindhu volt. Szindh még ma is egy régió az indiai szubkontinensen. Ezt a perzsák Hindusznak ejtették, és ez a latinban Indus formában honosodott meg. Így aztán a hinduizmus kifejezés valójában az Indus folyón túl élő népek kulturális és vallási gyakorlatát jelenti. Az India országnév szintén ebből a gyökből származik. Az Indus az, amelyből az India név ered, de az Indus a Hindusból jön, aminek forrása viszont a Szindhu, és mindezen szavak rokonságban vannak a hindu szóval. És ez tisztán látható a perzsa változatból. Nos, ahogy említettem, a hinduizmusban sok formája létezik a vallásgyakorlásnak, sok eltérő hagyomány, sok különféle rituálé. De most egy olyanra akarok fókuszálni, amelyik a spirituális magnak számít. És ennek sok tényezője a Védákból származik. A Védák himnuszok, rituálék és filozófiai gondolatok gyűjteménye. És a védikus szövegek egyik csoportja, amely spiritualitással és filozófiával foglalkozik, az upanisadok. Az upanisad szó azt jelenti: közel ülni, közelíteni. Vannak, akik Istenhez való közelítésnek hívják, mások azt mondják, ez a jelen valósághoz való közelítést jelenti, vagy azt, hogy a tanító közelébe menni és leülni, hogy tanuljunk tőle, vagy beszélgessünk vele. Nos, a hinduizmus központi gondolata a Brahman eszme. És a Brahmant nem szabad összetéveszteni Brahma istennel. Brahmára néha tekinthetünk a Brahman egyik megnyilvánulásaként, de a Brahman magát a dolgok igazi valóságát jelenti. A Brahman alak, nem és test nélküli, leírhatatlan. Csak megtapasztalható. A hindu hit szerint valamennyien a Brahman részei vagyunk. És amit mi saját egyéniségünkként érzékelünk, a valóságban csak kvázi illúzió. Vagyis ez lehet egy egyén éppen itt, és aztán lehet egy másik személy éppen itt. És ez az elválasztottság, a magunk körül látott valóság illúziója, ez a májá. És a májá nem csak az érzékeink által létrehozott illúzió vagy kvázi-illúzió, hanem olyan képzet is, mint az egónk, identitásunk. És ebben az összefüggésben, ebben a belső énben azt, ami bennünk van még mélyebben, mint az identitástudatunk, átmannak hívjuk. És amint láthatod, ahogy ez itt ábrázolva van, ahogy ezt lerajzoltuk, az átman lényegében ugyanaz, mint a Brahman. És gyakran fogod látni, hogy Atman-Brahmanként hivatkoznak rá, ugyanis ez a két dolog ugyanaz. De valójában az egy illúzió, hogy a valóságunkban elkülönültség van. Nos, a hindu hit szerint minden életedben megvan önmagadnak ez a magrésze, ami átman, ami a Brahman része. És amikor meghalsz, ez nem tűnik el, hanem átmegy vagy aláveti magát egy másik valóságnak. Tehát halála után ez az egyén vagy ez az észlelt egyén felölthet egy másik identitást egy másik valóságban. Ezt úgy tekintik, mint egy másik életet. És ezt a gondolatot, hogy az egyik élet után következik a másik, egyik valóságot követi a másik, van, hogy lélekvándorlásnak hívják, máskor pedig reinkarnációnak. Ez a szamszára fogalom, a születés és az újjászületés örök körforgása, az azonos dolgok áramlásának fogalmából ered, ez a dolog, ez a ciklus, az újrakezdés örök folyamata. És a hindu hit szerint az, hogy mi lesz a következő élet, mi lesz a következő valóság, az az ebben az életben kifejtett cselekedeteidtől függ. A karma szó szerint a cselekedetekre vonatkozik, de ezek olyan tettek, melyeknek következményei vannak. Nem csak ebben a valóságban, hanem a következőben is. Van itt egy másik fogalom: a dharma. A dharma attól függ, hogy milyen szerepet kell játszanod az adott valóságban, az aktuális életedben. Vagyis, egy nagyon leegyszerűsített formában azt mondhatnánk: „A dharma a helyes szerep, a helyes cselekedet, a te feladatod a szerepedtől függ, a valóságodtól." A karma az, hogy a cselekedet miként válik következménnyé, ami majd meghatározza, mi történjék ebben a végtelen körforgásban. Nos, a hinduizmus központi gondolata az ebből a körforgásból való kiszabadulásra való törekvés, ebből a kvázi-valóságból való ébredés. És ez az upanisadoknak tényleg a központi gondolata, az, hogy ha esetleg felébredsz... Szóval tegyük fel, hogy ez egy ébredés, ez az entitás, ez az átman, ez az Én, az érzékelt egyén felébredt és képes átlátni ennek a májának a fátylán. És akkor csatlakozik a Brahmanhoz és felismeri, hogy az átman és a Brahman egy és ugyanaz. És ezt a szamszárából való felszabadulást, a születés és halál körforgásból, ezt hívják móksának. Most, hogy kicsit tisztábban lássuk ezt a gondolatot, vegyünk néhány idézetet az upanisadokból. Tehát itt van az Ísa-upanisad egy részletének két verziója, és azért szeretném megmutatni, mert ez megmutatja, hogy ha szanszkritról angolra fordítjuk, vagy bármely más nyelvre, többféleképp lehet értelmezni. Ez is egy példa rá. Ez a részlet az Ísa-upanisadból van, amit az egyik legfontosabbnak tekintenek. Ez a Jadzsúrvédából egy szakasz, a négy korai véda egyikéből. Így szól az egyik fordítás: „A bölcs ember minden lényt önnönmagában lát, vagyis az átmanban, és önmagát minden lényben, ezért nem gyűlöl senkit. A látó számára minden dolog valóban önvaló lesz. Micsoda csalódást, milyen bánatot okozhat az, aki látja ezt az egységet?" Következzék ugyanennek a versnek egy másik változata az Ísa-upanisadból: „Ki az összes létezőket önnön lelkében szemléli, minden lényben a Lelket látva többé nincs oka félni. Mert ki minden létezőben önnön lelkére rátalál, az Egységet ismerőhöz hogy érhetne fel gond, homály?" Tehát vitába bocsátkozhatok valakivel, de ha a lelkem mélyén felismerem, hogy mind én, mind a másik fél ugyanannak a Brahmannak a részei vagyunk, vagyis ő én és én ő vagyok, hát akkor a harag egy kissé félrevezetőnek tűnik. Nos, hogy egy kicsit jobban képben legyünk az Egység fogalmával, van itt egy másik vers is a Cshándógja-upanisadból, ami szintén az egyik fontos upanisadnak tekinthető. Ez a Számavéda része. „Ahogy a keletre és a nyugatra tartó folyók beleolvadnak a tengerbe, és azzal eggyé válnak, feledvén, hogy egykor külön folyók voltak, úgy veszti el minden teremtmény különállóságát, amikor végül beleolvadnak a tiszta létbe" – a Brahmanba. „Nincs semmi olyan, ami nem őbelőle származik." És az őbelőle szó használata valójában antropomorfizmus, emberformájúvá teszi ezt a fogalmat, amelynek a valóságban nincs se neme, se teste vagy formája. „Mindenben ő a legbensőbb Én. Ő az igazság, ő a legfelsőbb Én. Te vagy az, Svétakétu, te vagy az." És ez az utolsó vers a Cshándógja-upanisadból egy beszélgetés a tanító és fia között. A fiú neve Svétakétu. Elnézést a kiejtésért. Arról van szó, hogy ezek a folyók rád és rám vonatkozó analógiák, és mi ugyan különbözőnek láthatjuk magunkat, de egy bizonyos ponton túl belefolyunk és eggyé válunk az óceánnal. A tanító hangsúlyozza a fiának: te nem vagy különböző attól, te önazonos vagy, te átman vagy. És ez maga Brahman, egy és ugyanaz.