A paleolit társadalmak

A paleolitikum szó szerint őskőkort jelent, de szélesebb értelemben az emberi történelem egy olyan korszakára vonatkozik, amikor a gyűjtögetés, a vadászat és a halászat voltak az élelem megszerzésének elsődleges eszközei. Az emberek még nem kezdtek el állatok háziasításával és növénytermesztéssel kísérletezni. Mivel a vadászok-gyűjtögetők nem rendelkeztek olyan mezőgazdasági módszerekkel, melyek alkalmazásával tudatosan élelemhez jutottak volna, táplálkozási lehetőségeik jelentős mértékben függtek az ökológiai folyamatok hullámzásától. Joggal aggódhattak, hogy a tó túlhalászása megfosztja őket fontos táplálékforrásuktól, vagy hogy a szárazság következtében kipusztulnak a létfenntartásuk szempontjából jelentős növények. A közösségeik számára szükséges táplálék biztosítása érdekében igyekeztek ezeket a rendszereket bizonyos módon befolyásolni. Ilyen volt például a körforgásos vadászat és gyűjtögetés.

Az emberi történelem nagy részét ez az életmód jellemzi. A vadászó-gyűjtögető rendszerek csak körülbelül 11 ezer évvel ezelőtt kezdtek el átalakulni. Ahogy az emberek vándorolni kezdtek, és ahogy új környezethez kellett alkalmazkodniuk, olyan eszközöket és módszereket fejlesztettek ki, amelyek lehetővé tették, hogy a lehető legjobban leküzdjék a környezeti korlátokat.

Az emberiség korai korszakának kutatása gyakran összpontosít a biológiai fejlődésre és a természetes kiválasztódásra. Ugyanakkor a társadalmi és kulturális fejlődés, valamint a korai emberi társadalmak kultúrateremtő módozatainak vizsgálata legalább ennyire fontos. A kőkorszaki emberek nem egyszerűen olyan barlanglakók voltak, akiket csupán az foglalkoztatta, hogy megszerezzék a következő étkezés tárgyát. Régészeti ásatások bizonyítják, hogy az európai és dél-nyugat ázsiai neandervölgyi embereknek vallásos hitviláguk volt, és rituális – például temetési – szertartásokat tartottak. A mai Irak észak-keleti részén található Sanidar-barlangban feltárt temetkezési helyen találtak arra utalnak, hogy egy neandervölgyi család halottjuk testét virággal borította, ami valamiféle halálon túli létezés hitére és mély értelmű spiritualitásra utal. Hajlékot és szerszámokat is készítettek.

A kultúrák sajátos környezeti összefüggésekben alakultak ki és fejlődtek. A közösségek nem csupán fennmaradtak, hanem egyedi és dinamikus módon virágoztak. De mi is a kultúra valójában? A kultúra tág fogalom, amely a tanult emberi viselkedési normák széles körét foglalja magába; olyan viselkedési formákat, melyek gyakran a túléléshez kapcsolódnak.

A Homo sapiens anatómiailag nem sokat változott az elmúlt 120 ezer év alatt, azonban alapvető kulturális fejlődésen ment keresztül. Ennek megfelelően az emberiség fejlődési módját leginkább a természet követelményeivel megküzdő kulturális kreativitás jellemzi, nem pedig a fizikai átalakulás.

A kulturális fejlődés azonban nem választható el a biológiai fejlődéstől, mivel a fejlettebb, társadalmi struktúrák érzékelésére alkalmasabb emberi agy kialakulása tette lehetővé a kulturális haladást. Sőt, az emberi agy nagy mérete önmagában is szükségessé tett bizonyos kulturális alkalmazkodást: számos tudós úgy vélekedik, hogy a megnövekedett koponyaméret miatt nehezebbé vált szülés, a hosszabb terhesség és a hosszabb ideig tartó gyermeki függőség miatt fejlettebb társadalmi szervezetre és kommunikációra volt szükség, és ez jelentős szerepet játszott az emberi faj kulturális fejlődésében.

A Homo sapiens egyedülálló képessége a kreativitásra lehetővé tette a szimbólumok használatát, különösen olyan kulturális és spirituális összefüggésekben, mint a művészet és a temetési szertartások. Ez az alkotó tevékenység fémjelzi a Homo sapiens sapiens (anatómiailag modern ember) alfajt, amelyhez a ma élő emberek is tartoznak, s amelyet magasfokú intellektuális képességei különböztetnek meg a korábbi humán alfajoktól.

A humán népesség terjedésével az emberi csoportok sűrűsége is nőtt. Ez gyakran okozott összetűzéseket és versengést a jobb területekért és erőforrásokért, de az együttműködést is szükségessé tette. Mivel a természeti erőforrások korlátozottan álltak rendelkezésre, ezek a korai közösségek nem voltak túl nagyok, de ahhoz elegendő taggal rendelkeztek, hogy bizonyos szintű munkamegosztás, biztonság, továbbá exogám reprodukciós minták váljanak lehetővé. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a párválasztás és az utódnemzés a saját csoporthoz tartozó különböző csoporthoz tartozó egyedek között is létrejöhetett.

Az antropológusok azáltal jutottak ezekre az őskőkori népcsoportokra vonatkozó következtetésekre, hogy olyan modern kori vadászó-gyűjtögető közösségeket tanulmányoztak, mint például az afrikai Kalahári sivatagban élő koiszánok. Annak alapján, amit a tipikusan nagyjából 500 főből álló modern kori vadászó-gyűjtögető közösségeknél tapasztaltak, valamint a csoportok alakulását modellező elméleti matematikai számításokból kiindulva feltételezhető, hogy az őskőkorban egy-egy csoport (horda) körülbelül 25 tagból állt, és nagyjából húsz horda alkotott egy törzset.

Mekkora földterületre volt szükségük ezeknek a hordáknak, hogy biztosítsák az élet fenntartásához szükséges élelmet és vizet? Az antropológusok úgy becsülik, hogy tekintetbe véve a 150 000 -12 000 évvel ezelőtt, a paleolitikumban élő emberek rendelkezésére álló technológiát, több mint 180 km${}^2$‍-nyi viszonylag terméketlen, kevés természeti erőforrást biztosító földterület vagy 18 km${}^2$‍-nyi termékeny földterület volt szükséges ahhoz, hogy egy-egy kisebb létszámú közösség alapszükségletei biztosítva legyenek. Ez a területigény igen alacsony hatékonyságú a modern termelékenységhez képest. Ilyen termelékenységi szint mellett a mai Egyesült Államok területe legfeljebb 600 000 embert tudna eltartani, az egész bolygó pedig mindössze 10 millió főt. Összehasonlításként: az Egyesült Államok jelenlegi népessége messze 300 millió fölött van, bolygónkon pedig több mint 7 milliárd ember él.

A mezőgazdasági termelés beindulása előtt az őskőkori embereknek igen kevés ráhatásuk volt a környezetre, így földterületeik szemmel tartására és a szomszédos közösségekkel való kapcsolatok kialakítására koncentráltak. A csoportok idővel kis ideiglenes településeket hoztak létre, gyakran vízlelőhelyek közelében. Ezek a települések lehetővé tették a munkamegosztást, s a munkamegosztás gyakran a nemi vonalak mentén alakult, melynek során a nők főként gyűjtögettek, főztek és a gyerekeket gondozták, míg a férfiak leginkább vadásztak, bár ez bizonyára nem minden közösségnél volt így. Példának okáért, egyes régészeti leletek azt sugallják, hogy az eurázsiai közép-paleolit kultúrákban a feladatok közel egyenlően oszlottak meg férfiak és nők között.

Ugyanakkor fontos megjegyeznünk, hogy az őskőkorban a nemek közötti kapcsolatok igen jelentős mértékben eltértek a mai korban szokásostól, így a férfiak és nők közötti munkamegosztás nem szükségszerűen jelzi az egyenlőségi vagy alá- és fölérendeltségi viszonyokat. Egymással versenyző elméletek léteznek, hogy vajon a vadászat vagy a gyűjtögetés járult-e hozzá nagyobb mértékben a csapat élelemmel való ellátásához, de úgy tűnik, mind a két tevékenység fontos szerepet játszott.

Miben emlékeztet az őskőkori emberek kultúrája a modern kori emberek kultúrájára?

A régészek gyakran a modern vadászó-gyűjtögető csoportok tanulmányozása során nyert ismeretekből következtetnek az ősi vadászók-gyűjtögetők viselkedésére. Szerinted ez megfelelő megközelítés? Hasznos dolog a modern vadászó-gyűjtögető csoportok tanulmányozása a korai társadalmak megértéséhez?