Fő tartalom
Pontos idő:0:00Teljes hossz:4:11

Hogyan használhatod a Khan Academyt feladatok kijelölésére? – 2019.

Videóátirat

Szia! Felipe vagyok a Khan Academytől. Ebben a videóban bemutatom a Khan Academy főbb koncepcióit, amiket órán való gyakorlásra vagy házi feladatként használhatsz. Nézzük meg, hogy találhatod meg és jelölheted ki a feladatokat diákjaidnak. Az egyik lehetőség: a tanári összesítő tábla. A bal oldali oszlopban keresd meg a „Kijelölt feladatok”-at a bal oldali navigációs oszlopban. Kattints rá, majd a „Feladat kijelölése” gombra. Ekkor látni fogod az összes tantárgy egymás után következő anyagrészeit. Minden anyagrészből vagy leckéből kijelölhetsz egy vagy akár több tananyagot is. Például ez egy kétperces videóval és egy szöveges tananyaggal kezdődik, majd egy hét feladatból álló feladatsor következik. Rákattintva a linkekre, a tanárok előre megtekinthetik a videót, a szöveges tananyagot, vagy megnézhetik a feladatsor összes feladatát, mielőtt kijelölnék a diákoknak. Az „Eredmények” linkre kattintva is ki lehet jelölni feladatokat. A tantárgy mesterszintű elsajátításának eredmény oldala kimutatja minden diákra, hogy épp hol tart a mesterszint elérésében, és segíthet eldönteni, hogy melyik diáknak lenne érdemes tovább gyakorolnia. Még egy módja van a feladatok kijelölésének: az eszköztár. Az eszköztárat akkor látod, ha valamelyik leckére kattintasz, mintha tanuló lennél. Ezt a módszert a weboldalunk bármelyik részén használhatod, beleértve a karrier videókat, a Learn Stormot, a Fejlődésközpontú Gondolkodás foglalkozásait, és a Pixar in a Box számítógépes animáció leckéit. Minden feladat kijelölésénél válaszd ki az osztályokat, a diákokat, és a határidőt. Még ha ez most csak egy osztályhoz is tartozik, kijelölheted egyszerre az összes többhez is. Vagy kijelölheted a feladatokat egyes diákok számára is. Kijelölheted rögtön, vagy elmentheted későbbre is. A későbbre mentett feladatokat a „Feladatok kezelés” menüpontban a „Elmentett” fül alatt találod. Választhatod azt is, hogy a diákok ugyanazokat a feladatokat kapják ugyanabban a sorrendben, vagy véletlenszerű sorrendben választott feladatokat. Irányított tanuláshoz a leghasznosabb az lehet, ha a diákok ugyanazt a feladatsort kapják, önálló gyakorláshoz vagy házi feladathoz valószínűleg a különböző feladatok feladása a legjobb választás. Tanulói élmény A diákok a kezdőoldalukon a bal oldali navigációs sávban látni fogják azokat a feladatokat, amelyeket bármelyik anyagrész mesterszintű elsajátítására jelöltél ki nekik. A kijelölt feladatok határidő szerint vannak rendezve. Ahogy a diákok a kijelölt anyagokkal haladnak, a feladatokat megoldva, azonnali visszajelzést kapnak, és a tanárok is azonnal látják az eredményeiket. A diákok többször is próbálkozhatnak, hiszen a hibákból is tanulnak. Ha különböző feladatsort jelöltél ki az egyes diákoknak, minden egyes próbálkozáskor újabb, véletlenszerűen generált feladatsort kapnak. A diákok megnézhetik és megoldhatják a kijelölt feladatokat bármelyik osztályra a mobilapplikációból is (magyar nyelven még nem érhető el), Tanári jelentések Visszatérve a tanári összesítő táblára, ha a kijelölt feladatokat szeretnéd megtekinteni, kattints egy osztályra. A bal oldali „Kijelölt feladatok” navigációs sávban kattints a „Pontszámok”-ra, és egy áttekintést fogsz látni. Egy összesítő táblázat jelenik meg arról, hogy teljesítették diákjaid az összes általad kijelölt feladatot. Kattints bármelyik diák nevére, és további részleteket fogsz látni arról a diákról, beleértve az eddigi összes teljesítményét. Még részletesebb összesítésért kattints a „Feladatok kezelése” linkre a bal oldali navigációs sávban. Amikor a diákjaid befejeznek egy kijelölt feladatot, megnézheted, hogyan teljesítettek, ha a törtre kattintasz a „Kész” oszlopban. Látni fogod mennyi ideig tartott befejezni, és hányszor próbálkoztak, illetve mi volt a legjobb eredményük. Ha szeretnél végigmenni egy fogalmon a diákokkal, kattints a „Jelentés megtekintése” gombra. Itt látni fogod, melyik feladatok jelentették a legnagyobb kihívást. Válassz ki a diákokkal egy nehéz feladatot. Érdemes lehet ezt kiadni nekik, hogy kiderüljön, mi volt a nehézség benne. Ezután megkérheted a diákokat, hogy osszák meg a gondolataikat a csoporttal, végül megbeszélhetitek a helyes megoldást, és hogy miért nem értették. Ez az összesítés élő, vagyis automatikusan frissül 15 másodpercenként, miközben a diákok dolgoznak. Tanároktól kapott ötletek Vannak olyan témakörök, melyeket nagyon jól körül lehet járni irányított tanulással. Válassz olyanokat, amik különösen nehezek, vagy alkalmasak arra, hogy beszélgessetek, vitázzatok róla. Kezdd kicsiben, néhány résztéma kijelölésével. Ez segíteni fog abban, hogy kialakítsd az adatok és jelentések használatának azt a rutinját, amely jól működik az osztályodban. További információért keresd fel a khanacademy.org/resources oldalt!