Mussolini és a fasizmus

A „fasizmus” vagy „fasiszta” kifejezés manapság erősen pejoratív értelemben használatos, amikor egy olyan csoportot, rezsimet vagy akár személyt illetnek vele, amely végletesen agresszív, túlvezérelt és diktatórikus. Maga a szó viszont Benito Mussolinihez vezethető vissza, aki Olaszország kormányfője volt az 1920-as, 30-as években és a II. világháború folyamán. Ő és pártja büszkén viselte a fasiszta nevet és nevezte ideológiáját fasizmusnak. A fasiszta és fasizmus szavak az olasz „fascio” szóból erednek, amely szó szerint köteget, nyalábot jelent. A gondolat mögötte pedig az, hogy egy kötegnyi dolog mindig erősebb, mint egy darabja, egymagában. És így szimbolizálja a fasizmust. Maga a jelkép pedig, a vesszőnyaláb, már évezredekkel Mussolini kora előtt létezett. A római korba vezet vissza története. Sőt, egyes olvasmányaim arra utalnak, hogy a rómaiak előtt is ismert volt, mint az egység, az erős állam jelképe. Még mielőtt Mussolini színre lépett volna, a szót több más csoportosulás is használta, akik magukat forradalmároknak tartották. Ezek a csoportok a változásért harcoltak és ebben Mussolini sem különbözött tőlük, mikor 1914 végén, 1915 elején megalapította a Forradalmi Akció Szövetséget (Fasci d'Azione Rivoluzionaria). Elnézést kérek a rettenetes olasz kiejtés miatt. Ez az elnevezés szó szerint azt jelenti: csoport – akció – forradalmi, tehát nevezhetjük őket Forradalmi Akció Szövetségnek, melyet Mussolini alapított 1915-ben és amely valójában az Olasz Szocialista Párt szakadár szervezete volt. Ebben rejlik némi irónia, mert Mussolinit és a fasizmust különösen erős szálak fűzik a szocializmus-ellenes ideológiákhoz. De ahogy Európában 1914 folyamán kitört az I. világháború, az Olasz Szocialista Párt irányadó tagjai ellenezték, hogy Olaszország hadba lépjen. Azt akarták, hogy Olaszország őrizze meg semlegességét. De voltak olyan szakadár csoportok, olyan nacionalista érzelmű csoportok, akik szerint elérkezett az idő, hogy Olaszország kivívja megérdemelt jogait, és országuknak az antant oldalán kell belépnie a háborúba. Mussolini is ebbe a csoportba tartozott. Emiatt az erős háborúpárti beállítottsága miatt végül 1914-ben eltávolították az akkoriban általa vezetett szocialista lap éléről. Ezután, 1915-ben megalapította a Forradalmi Akció Szövetséget, ami az I. világháborút követően, 1919 elején, Olasz Harci Szövetség (Fasci Italiani di Combattimento) néven alakult újra. Szó szerinti fordításban ez annyit tesz, mint olasz harcosok csoportja, szövetsége vagy forradalmi szövetsége. Vagyis Olasz Harci Szövetség. Azt hiszem így lehet értelmezni az elnevezést, vagy úgy, hogy Olasz Harcosok Szövetsége, egy másik lehetőség. Az ideológiájuk nem volt még eléggé kiforrott megalakulásukkor. Nagyjából a köré az elképzelés köré épült, hogy ők aztán nagyon-nagyon nacionalisták, de ezt az 1920-as és 1930-as évek során továbbfejlesztették. Ideológiájuk magva, és ezt már többször említettem, a szélsőséges nacionalizmus. És amikor szélsőséges nacionalizmusról vagy általában a nacionalizmusról beszélünk, akkor ez alatt egy nép vagy népcsoport érdekei iránti túlzott részrehajlást értjük. Azt, hogy a nemzet mindenek fölött áll. Gyakran tartják a fasizmust jobboldali érzelműnek, de a legtisztább formájában se a baloldalhoz, se a jobboldalhoz nem tartozik. Az ideológiák spektrumának legbaloldalibb végén a kommunizmus vagy a szocializmus helyezkedik el. Kommunizmust írok, amelyet tekinthetünk egyfajta szélsőséges szocializmusnak. Kommunizmus tehát. A szélsőjobboldal pedig a tökéletes szabadpiaci ideológia. A tökéletes, korlátok nélküli szabadpiac és aprócska kormány. A fasiszták és az ultra-nacionalisták nem sorolták magukat egyik szélsőség közé sem. Ők teljesen külön úton járónak tekintették magukat, akiknek szemében az állam mindenek fölött áll. Maga a gazdaság is az állam befolyása alatt áll. De ezzel együtt sokkal inkább a jobboldal felé húztak. És bár nem voltak teljesen a szabadpiaci kapitalizmus hívei, rendíthetetlenül antikommunisták és antiszocialisták voltak. Ezért sokkal inkább a jobboldallal kötöttek szövetségeket. De a fasizmust nem tekintették szélsőjobboldali irányzatnak, amely szerint az állam a gazdaság alárendeltje, a kormány pedig olyan kicsi, amennyire csak lehet. Inkább úgy vélték, a gazdaságnak a nemzet érdekeit kell kiszolgálnia. Egy másik eszme, amit a fasiszták magukénak vallottak, az az, hogy az erőszak a politika legitim része. Tehát politikai erőszak. Erre látunk majd példát Benito Mussolini feketeingeseinél, a fasiszta párt félkatonai csoportjánál, amely segített a pártnak hatalomra jutni és megőrizni az irányítást. Látunk erre még példát később, pl. a náciknál is, akiket szintén a fasizmussal szoktak egy kalap alá venni. Rohamosztagosaik, rohamcsapataik, ezek a félkatonai szervezetek elsősorban a hatalom megszerzésében játszottak szerepet. Egy további jellemzőjük – ahogy elképzelheted akár Mussolini, akár a nácikra –, hogy egyáltalán nem voltak a demokrácia hívei. Nem csak azt gondolták, hogy mindent alá kell rendelni az államnak, de azt is, hogy az államnak abszolút hatalmat kell gyakorolnia. Tehát szó sem lehet demokráciáról, az a lényeg, hogy az állam élén egy erős vezető álljon. És egy erős párt. Mussolini esetében ez a fasiszta párt volt, Hitler esetében pedig végül a náci párt. Tehát totalitárius rendszer, teljes körű parancsuralmi rendszer. Végül pedig – és ezek mind jól összeillő eszmék –, jön az agresszív külpolitika. Az agresszív külpolitika pedig a kulturális felsőbbrendűség hitéből eredt. A nácikat véve példaként ez a hit a szélsőséges faji, kulturális felsőbbrendűség volt. És itt szeretnék különbséget tenni, mert Mussolini meglehetősen lebecsülte a nácikat. És bár Hitler úgy tekintett Mussolinira, mint példaképre, mikor az megszerezte a hatalmat 1922-ben, és ez inspirálta a Hitler-féle sörpuccsot, Mussolini maga nem tartotta sokra Hitlert, még az 1920-as években, sőt az 1930-as évek elején sem. Úgy vélte, Hitler elképzelése a faji tisztaságról valójában csak ábránd. Nincs tiszta vérű faj, és rossz néven vette, hogy Hitler az olaszokat korcs népnek nevezte. Maga Mussolini viszont az olaszokat tartotta kulturálisan magasabb rendűnek, és ez ürügyül szolgált az agresszív külpolitikára, hogy területeket foglaljon el Európában és Afrikában. Ahogy látni fogjuk, mivel sok közös vonásuk volt ideológiai szempontból, a nácizmust tekinthetjük a fasizmus egy szélsőségesebb formájának, holott a fasizmus már önmagában is elég szélsőséges. De a nácizmus ugyanannak az eszmerendszernek egy sokkal szélsőségesebb formája. És végül, bár a 20-as években és a 30-as évek elején Mussolini lelkesen próbál közeledni Európa nagyhatalmaihoz, főleg Angliához és Franciaországhoz, de ahogy elérkezünk az 1930-as évek második feléhez, Mussolini és Hitler egyszerre felfedezik egymásban a rokonlelket. Mindketten agresszív külpolitikát kívánnak folytatni, más területekre kívánnak terjeszkedni, mindketten úgy látják, hogy felsőbbrendű népük számára több térre van szükségük, hogy a kulturálisan, és a nácik esetében faji alapon felsőbbrendű országuk növekedjen és virágozzon. És ahogy beköszönt az 1930-as évek második fele és a II. világháború, Mussolini és a fasiszta párt szoros szövetségre lép Hitlerrel és a nácikkal.