Napóleon és az első két koalíciós háború

Szeretnék átfogó képet adni arról, hogy milyen háborúkban volt érdekelt Franciaország ezekben az időkben. Aztán pedig egy kicsit részletesebben beszélnék arról, hogy pontosan miben is sántikált Napóleon, és milyen szerepet játszott e háborúk kirobbanásában, illetve befejezésében. Talán emlékszel arra, hogy 1792 és 1797 között zajlott az első koalíciós háború. A résztvevők Poroszország, a Habsburg Birodalom és Nagy-Britannia voltak. Rövidítve, csak Britanniát írok ide. A háborút lényegében Franciaország kezdeményezte. Emlékszel, ugye, ekkor még életben volt XVI. Lajos király. Támogatta a háborút, mert azt remélte, hogy a Köztársaság elveszíti a háborút, ő pedig visszaszerezheti hatalmát, vagy legalább a népszerűségét. A forradalmárok üdvözölték a háborút, mert szerették volna kiterjeszteni a forradalmat. És a háború, ha jól emlékszel rá, a Campo Formió-i békével ért véget 1797-ben, nagyrészt Napóleon olaszországi győzelmeinek köszönhetően. Őt bízták meg az olaszországi hadjárattal. Franciaországot ekkoriban a direktórium irányította, amely hatalmát nagy mértékben Napóleonnak köszönhette, aki megvédte őket. Aztán 1798-tól – hadd használjak itt egy másik színt – tehát 1798-tól 1802-ig tartott a második koalíciós háború. Azonnal szembetűnik: Napóleon 1799 végén került hatalomra, tehát ennek a háborúnak az elején még a direktórium volt uralmon, majd később maga Napóleon, mint a köztársaság első konzulja. A szereplők: a Habsburg birodalom és Nagy-Britannia. Úgy tűnik, ők ebben az időben valahogy mindig hadban állnak Franciaországgal, főleg Nagy-Britannia. De Poroszország helyét most Oroszország veszi át. Hogy el tudjátok képzelni a korabeli Habsburg Birodalom és Poroszország elhelyezkedését, ez a térkép nincs túl nagy segítségünkre, menjünk kicsit lejjebb, 1810-ben járunk. Még egy kicsit korábbra megyek vissza. 1805-ben járunk. A határok körvonalát kicsit megvastagítom. Ez tehát Franciaország. Ezek Franciaország határai. Még olyan területeket is elfoglalt, amelyek most Olaszország részét képezik. Szóval ez itt Franciaország. Végighúzhatnám az egész határt, de azt hiszem érthető így is. Az egyetlen állam, ami akkor létezett, de mára megszűnt, az Poroszország. Ma már egyáltalán nem létezik. Nincs már Porosz Birodalom, porosz nép, Poroszország. Láthatod, hogy egyes területek a mai Németország, mások a mai Lengyelország részét képezik, ill. más országokét is, de most nem részletezem. Aztán itt a Habsburg Birodalom. A Habsburg Birodalom itt helyezkedik el. Ahogy láthatod, jóval nagyobb a kiterjedése, mint a mai Ausztria területe. Itt van az Orosz Birodalom is, amely nem különbözik sokban a mai Oroszországtól. De a nagy különbség – persze van sok különbség – a világ akkori és mostani arca között az az, hogy nem volt német nemzetállam. Rengeteg német anyanyelvű ember élt kisebb különálló államokban. Ez a térkép ezt nem mutatja. Ezen államocskák egy része Ausztria, mások Poroszország fennhatósága alatt álltak. A német fejedelemségeknek és miniállamoknak ezt a laza szövetségét hívjuk Német-római Birodalomnak vagy Szent Római Birodalomnak. Le is írom ide. És ahogy azt Voltaire találóan megjegyezte: ez nem volt sem szent, sem római. Nem beszéltek latinul, a nép nem olasz, hanem német volt. Nem volt „szent", mert nem vallási személy irányította. És még csak birodalom sem volt! Nem tekinthető egy szigorú irányítás alatt álló, terjeszkedni vágyó országnak, inkább csak fejedelemségek laza szövetsége volt. Ezzel képet kaphatsz arról, hogyan festett akkoriban a világ. Ezt észben tartva, térjünk vissza az áttekintéshez. Tessék. Ami a második koalíció végét illeti, nos, 1801-ben, megkötötték a lunéville-i békét. A Habsburg Birodalom ismét vereséget szenvedett, főként a katonai képességek hiányosságai miatt. Napóleon került uralomra Franciaországban, de újra hadjáratot indított Olaszország területén az osztrák haderők ellen. Ez itt a marengói ütközet. Erről majd még részletesen lesz szó. Lényegében ez az osztrákok fölött aratott győzelem tette lehetővé Napóleon számára, hogy még nagyobb területeket foglaljon el az Appennini-félszigeten. Ahogy ez itt látható. Később Angliával megkötötte az amiens-i békét 1802-ben. Ez tényleg véget vetett a koalíciónak. A koalíció már 1801-ben felbomlott, a Habsburg Birodalom kiesésével. Oroszország viszonylag passzív szereplő volt. Részt vett ugyan a háborúban, de nem nyert és nem veszített vele semmit. Az Egyesült Királyság pedig, talán a legtalálóbb kifejezéssel élve, háborús kimerültségtől szenvedett. Majd látni fogjuk, hogy ez a kimerültség nem tartott sokáig. Ugyanis 1803 májusában alakul meg a harmadik koalíció. Később erről még részletesen beszélünk. A harmadik koalíció létrejöttével Nagy-Britannia hadat üzen Franciaországnak, és ez a háború nem is ér véget egészen 1805-ig. Ahogy láthatod, Nagy-Britannia csaknem folyamatosan hadban állt. Néhány apróbb szünettől eltekintve. De mindig feszült volt a viszony. Ez tehát a harmadik koalíció. Tehát részt vesz benne – írhatnám azt is, hogy Egyesült Királyság, mert ekkorra már létrejön Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága. – Részt vesz benne az Egyesült Királyság, Oroszország. Aztán a Habsburg Birodalom, ismét, és egyéb szereplők, mint például Portugália. De ez három ország a főszereplő. A továbbiakban azt mutatjuk be, hogy a harmadik koalíciós háború végére Napóleon meghatározó hatalomra tett szert Európában. Meg volt győződve, hogy alapvetően megállíthatatlan. Ezt majd részletesebben is áttekintjük. Tehát ennek eredményeképpen, 1805-ben az akkor már császár Napóleon, – és erről is lesz majd még szó, hogy hogyan lett császár –, szóval 1805-ben Napóleon – inkább 1806-ot kellene mondanom, mert 1805 végén történtek az események – Napóleon már úgy tekint magára, mint aki megállíthatatlan és legyőzhetetlen. Aratott néhány jelentős győzelmet, amelyek tovább táplálták már amúgy is jókora egóját. Ezután az összefoglaló után tekintsük át kicsit Napóleon életét és hogy milyen szerepet játszott ezeknek a nemzetközi konfliktusoknak szinte mindegyikében. Az első alkalom, amikor Napóleonról hallunk, az 1793-as év. Ideírom. Talán emlékszel, ekkoriban királypárti szervezkedések folytak a forradalmi kormány ellen. És itt van ez a fiatal tüzérkapitány, aki 1793-ban Toulon ostrománál elősegíti a köztársaságpártiak győzelmét a monarchisták ellen. Ennek köszönhetően Franciaország-szerte, vagyis országszerte ismertté vált. Aztán 1795-ben Párizsban kialakulófélben volt a direktórium. Ez itt tehát 1793. Majd 1795-ben, – inkább választok egy másik színt, ami jobban látszik, ezt nehéz elolvasni – 1795-ben megvédte a Tuilleriákat, kartácstűzzel tarolva le ellenfeleit, s ezzel megakadályozta, hogy a királypártiak megdöntsék a forradalmi kormányt. Ettől ismét óriási népszerűségre tett szert. Mindez az első koalíciós háború ideje alatt történt. Ezután Napóleon tábornokot bízták meg az olaszországi hadjárat vezetésével. És 1797-ben véget vetett az első koalíciós háborúnak, győzelmet szerezve Franciaországnak a Habsburg Birodalom és Olaszország legyőzésével. Az első koalíció a Campo Formió-i békével megszűnt. Ez volt Napóleon. Emlékezz csak vissza, ekkor már nagyon népszerű volt. Elkezdte kiadni saját újságjait. Elküldte tábornokait, hogy leverjenek még további királypárti felkeléseket. Így aztán még népszerűbb lett, és ekkor már a direktórium is kezdett tartani tőle. Azt mondták hát neki, „tedd csak, amit jónak látsz". Ekkor Napóleon elhagyta Toulont és Egyiptomba vonult. Nagyratörő tervekkel ment Egyiptomba, ahol hatalmas pusztítást vitt véghez. Lemészárolta és több csatában is vereséget mért az Oszmán Birodalom seregei ellen Egyiptom és Szíria területén. De balszerencséjére „jó barátja”, Horatio Nelson Napóleon egész flottáját tönkreverte a nílusi csatában. Horatio – sötétebb színnel jelzem – Horatio Nelson tönkreverte Napóleon egész hadiflottáját. A háború így megfeneklett. 1799-ben Napóleon lényegében képes volt, minden csapatát hátrahagyva visszatérni Franciaországba, szinte egyedül. Ez tehát 1799 – Napóleon visszatér Franciaországba. És ahogy azt a múltkori videóban láttuk, magához ragadta a hatalmat a direktórium két tagjával karöltve. Ők lettek Franciaország három konzulja. De igen gyorsan magát tette meg első konzulnak, még 1799-ben. Ez most nehezen olvasható. 1799-ben Napóleon lett az első konzul, tulajdonképpen Franciaország diktátora, teljhatalmú uralkodója. Ám míg ezek az események zajlottak, még folyt a második koalíciós háború. 1798-ban Napóleon nem volt túl nagy segítség a háborúban, mivel akkor még Egyiptomban „szórakozott". Franciaország hadban állt Angliával, ezért is indult ellene Horatio Nelson és semmisítette meg a flottáját. De még azután is, hogy 1799 végén - 1800 elején hatalomra került még mindig tartott a háború. Napóleon úgy döntött hát, hogy magához ragadja a kezdeményezést. Az Alpokon keresztül Olaszországba vezette seregeit, és ismét ezen a földön sikerült győzelmet aratnia. Bár ezúttal kezdetben nem volt egyértelmű, hogy sikerülni fog. Az olaszországi hadjárat nagyon rosszul indult számára. De végül mégis újra győzedelmeskedett az osztrákok felett a marengói és hohenlindeni csatákban. – Tudom, hogy nem mindent ejtek ki jól. – A lényeg az, hogy Napóleon, aki személyesen vezette hadseregét, véget vetett a második koalíciós háborúnak. Akkor Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága, vagy hívjuk bárhogy, – sokszor, ha valaki Nagy-Britanniát említ, a teljes Egyesült Királyságra gondol, Írországot is beleértve. Ha hivatalosan akarunk fogalmazni, akkor Nagy-Britannia kizárólag a Brit-szigetekre vonatkozik, azaz Angliára, Skóciára és Walesre, míg Írország itt van. De én nem szeretném mindig kimondani azt, hogy Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága, amely az 1800-as évek elején egyesült ebben a formában. Szóval csak Nagy-Britanniát fogok mondani. – Belefáradtak tehát a háborúba. A Nagy-Britannia elleni háború is véget ért, ahogy már korábban is mondtam, az amiens-i békével. De ez egy nagyon-nagyon kérészéletű béke volt, mert 1803-ban – Napóleon még mindig uralmon volt ekkor – megalakult a harmadik koalíció. A következő videóban azt tekintjük majd át, hogy hogyan tudott Napóleon újra győzelmet aratni a többi nagyhatalom fölött és – legalábbis a saját képzeletében – legyőzhetetlenné válni.