A kürt: interjú és hangszerbemutató John Ceminaro szólamvezetővel

Igor Stravinskij: Tűzmadár szvit (1919.) III. Kascsej király pokoli tánca A kürtről érdemes beszélni, mert a kürt az egyik legősibb hangszer. Az első formája egy állat szarva volt. És a célja nem is a zenélés, hanem a figyelemfelhívás volt. Esetleg valaki olyannak a figyelmét, akinek szintén volt egy kürtje, amivel továbbadta a jelet. (változó magasságú kürthang) Később jöttek a vadászkürtök. Ha elejtettek egy rókát, azt tudatni akarták a többiekkel, úgyhogy olyankor erősen figyelemfelkeltő hangokat fújtak rajta. (gyorsan változó kürthangok) Közben a postás is fújt valamit, hogy tudassa, levél érkezett. (fényes postakürt hang) Ez itt pedig egy tipikus zenekari hangszer. Ez egy standard kürt, ilyet láthatsz a zenekarokban. Az alapötlet még mindig ugyanaz. Képzeld el, hogy ez a sok cső nincs itt, mintha még a régi időkben lennénk. Le lehetett játszani rajta egy teljes skálát úgy,, hogy a kezeddel tudod a hangot, a hangmagasságot változtatni, így: (felfelé menő skála) De aztán jött a csőrendszer. És ezzel egy időben az emberek megszerették a kürt új hangját. Van itt egy bonyolultabb hangszer. Ezen játszottam sok éven keresztül zenekarban. Ez egy triplakürt, és mint láthatod, igencsak bonyolult és gyönyörű szép. De amit igazán szerettek benne az emberek, az a kürt hangja, és a kürtjáték szépsége. (először gyors, azután lassuló kürthangok) Ez a sötét, kísérteties hangszín, ami miatt a kürt illett a zenekarba. ♫ Pjotr Iljics Csajkovszkij IV. (f-moll) szimfónia Op. 36 I. Andante sostenuto - Moderato con anima ♫ A leggyakrabban azon a kürtön játszom a zenekarban, amit az előbb láttál. Ez itt sokkal könnyebb annál, mert ez szólókhoz van. Ez szólóhangszer, így a lehető legkönnyebbre készítették. De akkor is kürt, tehát nem tudunk vele olyan magasan játszani, mint egy trombitán, vagy olyan hangosan, mint egy harsonán, vagy olyan sebesen, mint egy fuvolán. Mindig is ez a középregiszter, ez a szép hangzás volt az, ami miatt az emberek a kürtöt szerették. A mély hangok nem rosszak. A magas hangok sem. De a legnépszerűbb regiszter egyértelműen a közepes hangregiszter, ez az, amit az emberek szeretnek hallani. Gyönyörű hang, olyan, amit más hangszerrel nem lehet kelteni. Antonín Dvořák IX. „Újvilág” szimfónia IV. Allegro con fuoco A kürtöt a zenekar kötéltáncosának tartják. Mindenki, aki rendszeresen jár koncertre, aggódik egy kicsit a kürt miatt. Mert míg a hegedű esetében, ha a hegedűs hibázik, az csak... (fütyül egyet) az egy apróság, amit senki sem vesz észre. De egy baki a kürtön olyan, mintha leejtenéd a tálcád vacsora közben. Tönkretehetsz vele egy koncertet. Tehát, bármennyire is nem szeretünk erre gondolni, arra törekszünk, hogy a lehető legjobban játsszunk a kürtön, és megtaláljuk a módját, hogy szépen, de ugyanakkor megbízhatóan szóljon. A fúvóka és a tölcsér, a korpusz, a befúvócső – mind-mind szerepet játszanak abban, hogy a kürt egy kicsit megbízhatóbb legyen. Biztosan észrevetted, hogy nehéz a fúvóka, amit használok. Speciális darab. Ez a súly megismétlődik itt a tölcséren, mint láthatod. Van egy plusz fémszegély a szélén. Ez a szegély is a súlyelosztás elvén alapul, hogy tisztábban szóljon a kürt. Igaz, hogy emiatt veszítesz a magas hangokból, egy egészen kicsit, de megbízhatóbb játékot nyersz vele. (lágy, hullámzó zene) Miről is beszélek? Megpróbálni a kürtön (nevet) nem hibátlanul, de megbízhatóan játszani. Erre törekszünk ezzel a berendezéssel. Ludwig vam Beethoven V. c-moll szimfónia Op. 67 IV. Allegro Minden kürtös Szent Grálként keresi a tökéletes fúvókát. „Hol van? Tudom, hogy meg lehet találni.” „Tudom, hogy meg fogom találni a tökéletes fúvókát.” Ez csak egy nagyon kicsi ízelítő azokból a fúvókákból, amiket az évek során kipróbáltam. Némelyikük még híres is. Ez például a tanárom, James Chambers fúvókája volt. A kürtjén is játszottam jó ideig. Tud néhány érdekes titkot. Ez meg az ő tanárának a fúvókája volt, Anton Horneré. Több szempontból is lenyűgöző. Ezek zenekari típusok, egy bizonyos hangzásra és artikulációra vannak kifejlesztve. Ez a fúvóka is egyedi készítésű és nagyon hasonló ahhoz, amin Dennis Brain játszott. Dennis Brain minden kürtös spirituális vezetője, úgyhogy nagyon izgultam, hogy egy ilyen fúvókán fogok játszani. De kiderült, hogy nem való nekem; nagyon különböző emberek vagyunk. Aztán elkezdtem kicsit túlozni a mélységgel és a súllyal. Mígnem, mikor már Seattle-ben voltam, találtam egy hangszerkészítőt, itt rögtön a határon túl, az oregoni Portland-ben. Marcinkiewicznek hívják. Csinált nekem egy fúvókát, aminek megfelelő a súlya és a súlyelosztása. Láthatod, hogy mindenféle modellel kísérleteztem. Végül megtaláltam, amit kerestem, ami pont jó nekem. Apróságnak tűnhet. De a kürt esetében minden apróság számít. A fúvóka, meg a szegély! Ezeknek a fúvókáknak lecsavarozható szegélye van. Folyton keressük a tökéletes szegélyt (nevet). De végül mind ugyanarra a következtetésre jutunk, amire az összes tanárom is jutott. Hogy magaddal hadakozol, valahol saját magad ellen küzdesz. Azért választasz egy bizonyos fúvókát, hogy segítsen abban, amiben nem vagy olyan jó, és nem igazán bánod , hogy egy más területen veszítesz emiatt, hiszen abban úgyis nagyon jó vagy. Gustav Mahler II. szimfónia I. Allegro Maestoso A szüleim zenészek voltak. Az édesapám klarinétos, az édesanyám trombitás, és mindketten fúvószenekar-vezetők voltak. Akkoriban a zenekarvezetők oda mentek, ahol éppen munka volt, és ők texasi kisvárosokba kerültek. 10 éves lehettem, amikor az édesapám hazahozott két hangszert: hozott egy kürtöt, meg egy oboát. A nővéremnek tetszett az oboa, nekem meg egyből a kürt tetszett meg, szóval elkezdtem kürtön játszani. Iskolai zenekarokban játszottam 10 éves koromtól egészen 18 éves koromig. Nem volt köztük szimfonikus zenekar, amíg Dallasba nem kerültem. Ott volt néhány zenekar, de a texasi Navasotában, Orange-ban csak rezesbandák. Nagyon szerettem. Umpa-umpázás volt a kürttel, semmi bonyolult, de nekem nagyon izgalmas volt. Játszani a zenekarban, és rázendíteni... (staccato mars) Ilyesmiket, semmi különöset. Egy este futballmérkőzésen voltunk, ahol az édesapám vezényelte a zenekart. A gimnáziumi banda volt, úgyhogy én csak fent ültem a lelátón, és néztem az apukámat ahogy vezényel. Kicsit úgy nézett ki, mint Toscanini. Óriási szenvedéllyel vezényelt. A zenekar valami csodaszépet játszott, valami nagyon lelkesítőt. Teljesen beteltem vele, annyira tetszett. Abban a pillanatban éreztem, hogy akárhogy is, de zenész akarok lenni. Robert Schumann III. (esz-dúr) "Rajnai" szimfónia I. Vivace A gimnázium első évében, még gólyaként, eljött az iskolába egy utazó zsűri a Juilliard-ról. Nem tudom, hogy csinálnak-e még ilyet, de ez az utazó bizottság eljött Dallasba. Köztük volt Jean Morel, meg mások, hogy kiválasszák, ki kaphat ösztöndíjat a Juilliardra. A tanárom, Alfred Resh – egy nagyszerű, régi vágású kürtös –, és a szüleim feltoltak a színpadra, és rámparancsoltak, hogy játsszak nekik. Játszottam egy kis Mozartot, kottaolvastam kicsit, és kaptam egy teljes ösztöndíjat a Juilliardra. A gimnázium első évében. Innentől fogva nincs miért aggódnom, gondoltam, és csak úgy átlibbentem a gimnáziumi éveken. De a kürtön egész nap játszottam, minden nap. Az volt a tervem, hogy a Juilliardon folytatom, és így is lett. A szüleim feltettek egy gépre és már mentem is New Yorkba, egyedül. Óriási váltás volt. Dimitrij Sosztakovics V. szimfónia I. Moderto A Juilliard tele volt olyan emberekkel, akik tudták hogy mit csinálnak, és én igyekeztem a nyomukba érni, amilyen gyorsan csak tudtam. Hogy kell ezt csinálni, azt csinálni, és hogy legyek jó. Még a Juilliardon voltam, amikor ajánlatot kaptam kürt szólamvezetői állásra a Dallasi Szimfonikusoktól, az Amerikai Szimfonikusoktól, sőt még nyugatról is; azt hiszem Seiji volt az, aki San Franciscóba hívott. De a lényeg, hogy ekkor még iskolába jártam, és megkérdeztem a mentoromat, Arnold Fish-t, aki jó barátom volt. Megkérdeztem, hogy mit tegyek? Elfogadjam valamelyik állást? Ő azt mondta: „John, még itt kéne maradnod, befejezni a tanulmányaidat. Lesz ennél jobb lehetőséged.” Manapság senki nem utasítaná vissza ezeket az állásokat. Az első kürtös pozíció fantasztikusnak számítana bármelyik zenekarban ezek közül. De azt mondtam: „Nem, nagyon köszönöm de nem.” Az iskola utolsó évében a New York-i Filharmonikusok, Leonard Bernstein zenekara hívott. Megint megkérdeztem Fish-t: „Maradjak, vagy menjek?” Azt mondta: „Hát, most jobb, ha mész. Ezúttal menned kell.” Szóval otthagytam az iskolát kicsit korábban, és egyenesen a New York-i Filharmonikusokhoz mentem, mint kürt szólamvezető asszisztens. Csodálatos volt, mert Bernstein éppen lemondott, és tiszteletbeli karmester lett. Így is pont annyira jelen volt, mint azelőtt, csak nem ő volt a karmester. Pierre Boulez lett az új karmester, illetve előtte még egy rövid ideig Dr. Széll, George Széll. Szóval a New York-i Filharmonikusoknál kezdtem. Kürt szólamvezető asszisztensként, ami nagyszerű pozíció volt. Nem álltam még készen arra, hogy egyből első kürtösként játsszak. Aztán az évek során feljebb léptem a ranglétrán. Szólamvezető-helyettes, majd szólamvezető lettem, ami nagyon izgalmas volt nekem, hiszen az a szék egykor a tanáromé volt. A 10 év alatt, amit a New York-i Filharmonikusokkal töltöttem, rengeteg mindent láttam. Dolgoztam Bernsteinnel, Boulezzel, Széllel, mint vezető karmesterekkel, és több száz más nagyszerű karmesterrel. És aztán következett Zubin Mehta. Majdnem egy teljes évet játszottam Zubinnal, de közben elcsábítottak a Los Angeles-i Filharmonikusokhoz. Carlo Maria Giulini jött vezényelni, rengeteg csodás darabot játszottam vele. Sok Verdit, Brucknert, Mahlert. Nagyon szeretett engem, és nem tudtam, még hány évem lenne Zubinnal a Filharmonikusoknál, de tudtam, hogy nagy változások előtt áll a zenekar. És azt is tudtam, hogy Giulinivel dolgozni... Egyszerűen úgy éreztem, hogy ezt kell tennem. Antonín Dvořák IX. (e-moll) „Újvilág” szimfónia I. Adagio - Allegro molto Titokban dédelgettem magamban a vágyat, hogy szólista legyek. Még Los Angelesben voltam, amikor már elkezdtem szólólemezeket készíteni. Kerestem magamnak egy menedzsert, beültem a kocsimba és újra New York felé vettem az irányt. Tanítottam a Juilliardon, a menedzserem meg fellépéseket szervezett itt-ott, és nagyon élveztem ezt. De a szólista élete egyszer hopp, máskor kopp. A legtöbb szólista egyetért ebben. Vannak nagyszerű időszakok, amikor rengeteget dolgozol és sok pénzt keresel, és vannak kevésbé jó időszakok. Közben megházasodtam. Élveztem a szólista életet, de a menedzserem úgy gondolta, hogy kéne nekem egy kategória. Egy lehetséges kategória a „vendég első kürtös” volt. Első kürtösként játszottam bárhol, ahol szólamvezetőt keresnek a zenekarba, ahol hirdettek, hogy keresnek valakit. Így játszottam vendég szólamvezetőként Milwaukee-ban, Dallasban, Houstonban. És mindenhol azt ismételgették: „miért nem maradsz?” „Nem, nem maradok. Nem tudtok meggyőzni.” Már voltam eleget zenekarban, nem akartam maradni. Éppen Japánban, Naganoban voltam, amikor Jerry felhívott telefonon, hogy el tudok-e jönni az évadnyitóra, mert az első kürtösük megbetegedett. Így lett, odarepültem, megnyitottam az évadot. Mindig megkért, hogy maradjak még egy kicsit. Csak egy kicsit. Aztán elkezdték az új koncerttermet építeni. „Mi lenne, ha addig még maradnál?” A válasz valószínűleg ugyanaz lett volna, amit a többieknek is mondtam. „Inkább nem, vissza akarok térni a szólista életemhez.” De, nagy meglepetésünkre, a feleségemmel terhesek lettünk, és megszületett Johnny fiunk. Aztán a lányunk, Rose. És ez bizony nagyon erős motiváció volt, hogy egy helyben maradjak és otthont teremtsek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen életem lesz; szép otthon, gyerekek, feleség. Egy standard, csodálatosan átlagos élet - de ez lett. Nem tudom hogyan, de Jerry jól kifőzte! Úgyhogy itt maradtam vele, sokkal tovább, mint eddig bárhol. (felkavaró zene) Játszottam Leopold Stokowskinak a luxuslakosztályán. Weber Concertinóját vittem, ami egy rendkívül játszhatatlan darab. A kadenciát játszottam neki, meg mindenféle más részt a darabból. Egyértelműen túlképzett voltam, akármire is szólt a próbajáték. Azt mondta nekem: „Mozart versenyműveit kellene megnézned, azok jobban fognak tetszeni. Több zene van benne.” Pontosan ugyanezt mondta nekem Dr. Széll, Leonard Bernstein, Pierre Boulez, Gerard Schwartz és Giulini is. Mind azt mondták: engedd közel magadhoz a zenét. És erre tettem fel az életemet. Imádtam a zenét és egyre közelebb kerültem hozzá. Igaz, hogy sokkal nehezebb, amikor úgy döntesz, hogy hivatásos zenész leszel, amikor az útleveledben az szerepel, hogy „zenész”, amikor ezért kapod a fizetésed. De ha jól bírod, akkor ez egy nagyszerű élet. És mondok neked most valamit, amit minden tanítványomnak elmondok. A zene teljesen beszippanthat. Olyan gyorsan, és olyan erővel tud magával rántani, hogy nem tudod kiszakítani magad belőle. Sokan megkérdezik, miért vettem elő a festőállványt, miért kezdtem megint festeni. Azért festek, mert segít megtartani magam, hogy ne semmisítsen meg teljesen a hangszer. Az alkotás segített. Kell hogy legyen valami hobbi. Nekem egy időben ez a sakk volt, most meg a festés. Mindenkinek, aki ezen a hangszeren komolyan szeretne játszani, azt ajánlom, hogy legyen mellette egy hobbija is, ami lehetőséget ad a teljes kikapcsolódásra, és egy kis nyugalmat biztosít, mert a hangszer időnként túl sok lehet. Igor Sztravinszkij A tűzmadár-szvit (1919-es) Finálé