Fő tartalom
Tantárgy/kurzus: World History Project - Origins to the Present > 3. témakör
2. lecke: 3.7: Comparing the Roman Empire and the Han DynastyA nők szerepe az ókori Rómában és a Han-kori Kínában
Ebben a videóban összehasonlítjuk a nők szerepét az ókori Rómában és a Han-kori Kínában. Kiemeljük Hortensia bátor beszédét, melyben a római nőkre kivetett adók ellen szólal fel, valamint Ban Zhao írásait a kínai nők szerénységéről. A beszélgetésből kiderül, milyen különbségek voltak a nők státusza és szabadsága tekintetében ezekben a társadalmakban.
Szeretnél részt venni a beszélgetésben?
Még nincs hozzászólás.
Videóátirat
Mai vendégem Eman El-Sheikh, a Khan Academy történésze. A kérdésem pedig a következő, Eman, a történelemben gyakran a férfiak
vannak reflektorfényben, de nyilvánvalóan a nők is
jelentős szerepet játszottak. Mit tudhatunk arról, milyen lehetett nőnek lenni,
mondjuk 2000 évvel ezelőtt? Amikor az ókori nők életéről beszélünk, előfordul, hogy a mai világ
viszonyaihoz hasonlítjuk, ami gondot okozhat, hiszen ez az összehasonlítás
nem igazán igazságos. Sokkal hasznosabb azt vizsgálni, hogy a nők élete különféle társadalmakban,
de azonos időszakban hogyan viszonyul egymáshoz. Így a különbségek sokkal jobban
szembeötlenek és ezáltal jobban ábrázolják
a valóságot. Mindenképp nehéz feladat feltérképezni a nők történetét általánosságban. Nincsenek igazán jó források hozzá. De megpróbálunk összeilleszteni
egy általános képet, hogy milyen lehetett a mindennapi
élet a nők számára. Két forrásra támaszkodhatunk
ezzel kapcsolatban az egyik az ókori Róma köztársaságból
birodalommá alakulásának idejéből, a másik pedig a Han-korszak Kínájából. Vizsgáljuk meg a Rómából származó forrást. Hogy el tudjuk helyezni korban, a beszéd, melyet idézünk i. e. 42-ből származik. Talán emlékeztek, i. e. 44-ben, március idusán gyilkolták meg Julius Caesart, a Római Birodalmat polgárháborúba taszítva. Az idézett beszéd tehát ezen polgárháború idején született. Mivel a polgárháborúk nem csak véresek,
de roppant drágák is, azért hogy a szükséges pénzt előteremtsék, a második triumvirátus úgy döntött, hogy megadóztatja a leggazdagabb
1400 női polgárt. Hortensia, egy consul leánya,
aki ezt a beszédet mondta, egyike volt ezen vagyonos nőknek. Hortensia így beszélt: „Miért kellene adót fizetnünk, ha nem vehetjük ki részünket
a hivatalokból, kitüntetésekből, katonai tisztségekből, összességében,
a kormányzásból, melyekért Ti (férfiak) egymással harcoltok ilyen pusztító következményekkel? Azt mondjátok, 'mert háború van'. Mikor nem volt háború? És mikor fizettek a nők adót? Nemükből kifolyólag a nők felmentetnek az adófizetés alól az egész világon. Anyáink egykoron saját nemük
fölé emelkedtek és feláldozták értékeiket, mikor a birodalom és maga a város is súlyos veszteségeket szenvedett a kartágóiak ellen vívott háborúban. De ez a felajánlás önkéntes volt,
és az ékszereikre szorítkozott, nem a birtokukra, földjeikre, hozományukra vagy a házaikra, melyek nélkül egy nő
nem élhet szabadon... Jöjjön bár háború a kelták
vagy a pártusok ellen, nem hozunk szégyent anyáink fejére, ha a közösség biztonsága lesz a tét. De a polgárháborúhoz
nem fogunk hozzájárulni, sem pedig segíteni titeket
az egymás elleni harcban. Nem fizettünk adót (Julius) Caesarnak,
sem Pompeiusnak, (Caius) Marius sem kérte a segítségünket, de Cinna vagy Sulla sem, bár zsarnokként uralkodott ez ország felett. És még ti mondjátok, hogy
újraépítitek a köztársaságot!” Milyen súlyos szavak. És mennyi minden
van a szövegben. Mit tanít nekünk ez a szöveg? Érdekes, hogy azt mondja, a nők természetüktől fogva
mentesülnek az adófizetés alól. Úgy tűnhet a szavaiból, mintha
azt mondaná, a nők gyengébbek; de mégis visszautasítja ezt a követelést, hogy a római nők áldozzák fel javaikat. Mert általában feláldozzák ékszereiket, és lemondanak azokról a javaikról,
melyek nem létfontosságúak, ha idegen hatalom elleni
harcot segítenek vele. A problémát abban látja, hogy ezekkel a javakkal
egy polgárháborút kellene finanszírozniuk, és azzal vádolja Róma vezetőit, hogy ezzel a kéréssel szemében
rosszabbak, mint a zsarnokok. A másik dolog, ami azonnal szembeötlik, az első pár mondat, „Miért kellene adót fizetnünk,
ha nem vehetjük ki részünket az állami hivatalokból, kitüntetésekből,
katonai tisztségekből, összességében, a kormányzásból.” Világosan leírja, hogy a nők
nem jutnak sok szerephez. Miért kellene pénzelniük a háborút? Ez a rész is tetszik: „Azt mondjátok, 'mert háború van'. Mikor nem volt háború?” Ez egy nagyon jó rész, mert Róma, főleg ezekben az időkben mindig hadban állt más népekkel, folyamatosan háborúzott, néha polgárháború,
néha külső ellenség foglalta le. Igen, szerintem az is érdekes, ahogyan rámutat
az egyenlőtlenségre aközött, hogy a férfiak mivel rendelkeznek,
és a nők mivel nem. És ezzel csak azt próbálja elmondani,
„hogy ha ez így van jól, akkor az adózás alól is
legyünk felmentve.” Érdekes az a mód is, ahogy
megfogalmazza aggályait. A mai fülnek talán primitívnek
tűnhet ez a megfogalmazás, de roppant erőteljes, hogy egy nő megmondja a magáét
ezeknek a politikusoknak, és ezt ilyen szókimondóan, csípősen teszi. Az a rész is tetszik,
ahol azt idézi fel, hogy ősanyáik hogyan vették ki
a részüket a nehézségekből. A második pun háborúra utal, amikor Hannibál az Appenini-félszigeten
randalírozott., és még magát Rómát is
elfoglalással fenyegette, és ekkor a római nők, és elsősorban a gazdagabbak, csakugyan kivették a részüket
az adófizetésből. Mindezeket figyelembe véve, Sal, mit gondolsz, mit tudtunk meg
a római nőkről, akik ebben a korban éltek? Ahogy megállapítottuk,
még ebben a beszédben is konkrétan utal rá, hogy a nők nem egyenjogúak
a férfiakkal. Másrészt viszont beviharzott a szenátorok gyűlésére. Talán az első alkalom volt,
hogy nők ezen részt vettek, hiszen nőket oda általában
nem engedtek be, tehát csak bement és elég szépen
kiosztotta a szenátorokat. Így szólt: „Jöjjön bár háború
a kelták vagy a pártusok ellen, nem hozunk szégyent anyáink fejére.” Készen állunk áldozatot hozni, ha külső ellenség ellen
visel Róma hadat. „De polgárháborút soha
nem fogunk támogatni, sem pedig egymás elleni harcotokhoz
segítséget nyújtani.” Azt mondja, ha háborúzni akarnak egymással, az legyen az ő problémájuk. Még ezt is a fejükhöz vágja: „Még ti mondjátok magatokról, hogy visszaállítjátok a köztársaságot!” A Római Birodalom három leghatalmasabb emberének szavát kérdőjelezi meg. Megkérdőjelezi szándékaik helyességét. Ez megmutatja, legalább is
a korabeli kultúra szintjén, hogy bár a nők hivatalosan
nem jutottak komoly szerephez, a felsőbb osztályok hölgyei
legalább magabiztosan odaállhattak a birodalom három legbefolyásosabb
férfija elé, és beolvashattak nekik. Ez lehet, hogy nem tűnik
nagy ügynek mai szemmel nézve, de nem szabad korunkat
az ókorhoz hasonlítani. De ha más társadalmakhoz hasonlítjuk, ugyanabban a korban,
elég szokatlan esemény, hogy egy nő bejusson
egy ilyen tanácskozásra. Bár Hortensia az uralkodó osztályból való, hasonlítsuk össze, mondjuk,
az athéni asszonyokkal, hogy azok mennyire nem vettek részt a politikai eseményekben, mennyire inkább a saját
ügyeikkel voltak elfoglalva, és valószínűleg mennyivel kevésbé
voltak műveltek, mint a római nők. Már maga az a tény, hogy
Hortensia megtehette, hogy odamegy a tanácskozás színhelyére,
és nyíltan beszél, arról tanúskodik, hogy a római nők több szabadsággal bírtak,
mint kortársaik más társadalmakban. Teljesen egyetértek veled. Folytassuk innen az összehasonlítást. 100, 150 évet előre ugrunk az időben Hortensia beszédétől számítva. És a földgolyó csaknem túlsó felére, Kelet-Ázsiába, ahol a Keleti (vagy Kései)
Han-korban vizsgálódunk. Itt Ban Zhao asszonytól származó
írások maradtak fenn, aki történetíró, csillagász és matematikus, konfuciánus filozófus, a hivatalos Han-krónika társszerzője volt. Itt „Intelmek nőknek” című
művéből idézünk: Ezt írja tehát Ban Zhao: „„A nő szerényen engedelmeskedjen másoknak; tisztelje a másikat,
helyezzen másokat előtérbe. Önmagát hagyja utoljára.” „Az újszülött leánycsecsemőt
fektesd az ágy alá, hogy jelezd, alsórendű és gyenge, és elsődleges kötelességének érezze a mások irányába tanúsított alázatot.” „A férj kétszer is házasodhat, ám a feleség soha ne
házasodjon újra. Mint ahogy a Mennynek nem szabad
engedetlenkedést mutatni, a feleség sem fordulhat el
férjétől.” „A férfit erejéért becsülik, a nő szelídsége által
lesz szép.” Na, ehhez mit szólsz? Ezek az elvek eléggé egybecsengenek a konfuciánus nőideállal, melynek fő irányvonala, hogy a nő alárendelje magát férfi családtagjainak, visszahúzódó a társadalmi osztálya
keretein belül, nem tekintget a saját háztartásán túlra, és életének fő mozgatórugója, hogy kényelmessé tegye férjének és gyermekeinek életét, ezen kívül ne érdekelje más. Nehéz elképzelni, hogy bárki ezt
elolvasta, mint egy leckét, és maga számára kötelezőnek elfogadta, utána elrohant volna megmondani
a magáét a szenátoroknak, még ha oly előkelő asszonya is
lett volna a Kínai Birodalomnak. Tényleg nem, de én azt hiszem,
fontos észrevennünk, hogy ez az írás azt írja le, hogy hogyan kellene élniük a nőknek. Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy tényleg eszerint is éltek. Szinte ironikus, hogy aki
ezeket leírta, Ban Zhao maga is nő, aki igenis kilépett a háztartási ügyek körén túlra, aki nem maradt meg
a családi kör ügyeinél, ezzel egy különös ellentmondást okozva. De azt elmondhatjuk, hogy
azok a nők, akik gazdagok voltak, valószínűleg széles körű nevelést
kaptak, pont mint ő. Sok múlott azon is, hogy
melyik generációhoz tartoztak. Az idősebb nők nagyobb eséllyel
bírtak örökséggel, vagyonnal, pont úgy, mint római társnőik, és valószínűbb, hogy üzleti ügyekkel
is foglalkoztak. Ezt fennmaradt dokumentumokból, például végrendeletekből tudjuk. Láthatunk tehát egyfajta
feszültséget, ellentmondást aközött, hogy mit követeltek meg
a konfuciánus eszmények, és hogyan éltek valójában a nők. A jólét több téren is lehetővé tette
számukra, hogy kitörjenek a rájuk kiosztott szerep korlátai közül. Egyetértek az iróniával. Itt kifejezetten erős, mivel
azt mondja más nőknek, hogy ő alacsonyabb rendű és gyenge, de Ban Zhao, ahogy
már említettem, történész, csillagász, matematikus,
konfuciánus filozófus, a Han birodalom egyik hivatalos
történelmi munkájának társszerzője, fontos valaki, többet tett, mint korának legtöbb férfija, tehát egyértelműen nem
alábbvaló és gyenge. Az irónia tehát egyértelmű. Hogyne. Érdekes megnézni ezeket a dolgokat, mivel, ahogy mondtad,
érzékelteti a különbséget. Úgy tűnik, hogy ebben
az időben a kínai és a római kultúra
igencsak eltért egymástól. Egy ilyen összehasonlítás tehát sokkal több információt ad
a nők életéről, mint egy olyan állítás, hogy ebben az időszakban minden nő története ugyanaz volt, mivel ez így nem igaz. Ahogy látjuk, óriási különbségek
vannak a civilizációk között; és még azokon belül is
jelentős eltérések lehetnek. Igen. Mindkét vizsgált példában nagyon elit nők szerepeltek. Most a felső 1 %-ról
beszélünk. Ha átlagosabb nőket vizsgálnánk, a helyzet már nagyon
más lenne. Természetesen. Tehát a gondolat, hogy a nőknek szép otthonuk legyen nagy családdal,
és maradjanak is ott, csak a gazdag nőkre igaz; ha valakinek dolgozni kell mennie,
hogy bevétele legyen, már nem élhet ilyen idillikus
módon a családban, ahol sok a gyermek, és csak
velük foglalkozik. Ez is jelentős különbség tehát. Köszönöm, Eman.
Hasznos beszélgetés volt. Én is köszönöm.