Fő tartalom
Világtörténelem
Tantárgy/kurzus: Világtörténelem > 2. témakör
6. lecke: Római Köztársaságból császárságAugustus és a Római Császárság
Octavianus legyőzi Marcus Antoniust és Kleopátrát, Augustus néven a Római Birodalom első császárává válik.
Szeretnél részt venni a beszélgetésben?
Még nincs hozzászólás.
Videóátirat
Az előző videót i.e. 40-nél fejeztük be. Az év elején a pártusok lerohanták a Római Köztársaság keleti
tartományainak egyikét, Szíriát. Valójában már birodalomról beszélünk: Római Köztársaságról vagy
Római Birodalomról. De a birodalom keleti területeit
kormányzó Marcus Antonius nem tudta azon hirtelenjében
kezelni a helyzetet, mert Brundisiumba távozott, hogy bekapcsolódjon a felesége
és Octavianus között dúló polgárháborúba. Felesége halála után kibékül Octavianusszal, sőt, olyannyira jóban lesz vele, hogy feleségül veszi Octavianus
nővérét, Octaviát, és a két férfi úgy dönt, „barátok” maradnak. Egymás közt felosztják a Római Birodalom, vagy Római Köztársaság területeit: Marcus Antonius a keleti területek ura marad, Octavianus ellenőrzése alá kerül
a nyugati rész, míg Lepidus, aki mindig is a harmadik kerék szerepét játszotta, megkap néhány déli provinciát. Úgy tűnik, minden rendben alakul, de, ahogy már szót ejtettünk róla, Antonius és Octavianus között
továbbra is feszült a viszony. Már a kezdetektől az volt,
és a továbbiakban majd látni fogjuk, hogy sokkal, de sokkal
súlyosabbá válik a helyzet. Marcus Antonius visszatér keletre, ahol a Pártus Birodalom lerohanására készül. Nemcsak vissza akarja szerezni az i.e. 40-ben elfoglalt területeket, hanem valójában Crassus i.e. 53-as
halálát szeretné megbosszulni. Annak idején már Julius Caesar is
tervbe vette Perzsia megszállását. Emlékezzünk vissza,
Nagy Sándor halála után az összes nyugati hatalom,
különösen a rómaiak, mind Perzsia felé kacsintgattak. Nagy Sándor nyomdokain járva Perzsia elfoglalására ácsingóztak. Szóval Marcus Antonius a perzsa területek
megszállását tervezgeti, de Octavianustól nem kapja meg
a kért csapatokat, ami további feszültségeket okoz
kettejük között. Kedveséhez, Kleopátrához fordul, a világ leggazdagabb hölgyéhez,
Egyiptom uralkodójához, és egyiptomi csapatokat kér tőle. A pártusok uralta Perzsia lerohanását az egyesített római és egyiptomi
csapatokkal tervezi. Sajnálatos módon a hadjárat sikertelen. Ahogy egyre nyomulnak előre,
egész messzire jutnak, de nem tudják a szállítási vonalak
védelmét teljeskörűen biztosítani. A pártusok támadásokat intéznek ellenük. Az utánpótlási útvonalaikat támadják. Eközben Armenia királya
semmiféle intézkedést nem tesz. Marcus Antonius
visszavonulásra kényszerül. Könnyű elképzelni, mennyire
nem örült ennek. I.e. 40-ben a pártusok képesek voltak
ezt a nagy területet elfoglalni és i.e. 36-ban, – szóval most itt vagyunk, i.e. 36-ban – meghiúsult a bosszúhadjárata
a pártusok ellen, Armenia királya pedig elárulta. Ezalatt más is történik: Lepidus kikerül a triumvirátusból. Ő is megpróbálkozott
egy kis területszerzéssel, miután Octavianusszal közösen felléptek
Szicília kormányzójával szemben, de a sikert követően, amikor Lepidus megpróbálja
a Szicília fölötti hatalmat megszerezni, Octavianus jelzi: „Nem, nem nem!
Nemcsak ezt nem teheted meg, a triumvirátusban sincs többé helyed.” Így i.e. 36-ban az a helyzet alakul ki, hogy Octavianus igyekszik
megszilárdítani hatalmát nyugaton, Lepidus kikerült a körből,
és Marcus Antoniust egy újabb, mondhatni, kínos helyzetbe
hozták a pártusok. Ezután elérkezünk i.e. 33-hoz. – Nézzük csak, ez itt i.e. 33. az alsó idővonalon. – Végül sikerül elég nagy sereget
összegyűjtenie ahhoz, hogy ha nem is tud elégtételt venni
a pártusokon, területük egy részét megszerzi, leginkább pedig bosszút állhat
Armenia királyán. Marcus Antonius, mivel ez volt
egy ideje az első győzelme, igyekszik nagy jelentőséget
tulajdonítani az eseménynek, és amikor visszatér Alexandriába, ahol, természetesen, szeretője,
Kleopátra uralkodik, fényes győzelmi ünnepséget rendez, mellyel büszkén hirdeti, sikerült
Armenia királyát kiiktatni. Ez az ünnepség több szempontból is szúrja a rómaiak szemét. Egyrészt, soha sem kedvelték
Kleopátrát igazán. Idegen királynőként tekintenek rá. Akkor sem kedvelték,
amikor Julius Caesar szeretője volt, természetesen most sem,
hogy Marcus Antoniusszal van viszonya. Bosszantja őket, hogy Marcus Antonius
úgy dönt, Alexandriába tér vissza és fényes diadalmenetet rendez, amelyet jellemzően Rómában
szoktak megtartani. Úgy tűnik számukra, mintha ez az alak nem is igazán
tartaná magát rómainak többé, szívesebben van Alexandriában. Ezt azzal tetézte, amit főleg Octavianus vett rossz néven, hogy tartott egy beszédet, amire később az „alexandriai végrendelet”
kifejezéssel utalnak. Rendelkezései alapján gyermekeit, különösen Kleopátrával közös gyermekeit, megteszi a keleti provinciák örököseinek. De a beszéd legsúlyosabb eleme – az i.e. 33-as „alexandriai
végrendeletet” itt jelöljük –, hogy kinyilvánítja, hogy Kleopátra és Julius Caesar közös fia, Caesarion lesz Julius Caesar jogos örököse. Octavianus persze rossz szemmel nézi ezt, hiszen fogadott fiúként önmagát
tartja jogos örökösnek. Nem tetszik neki ez a Caesarion. Így a következő néhány évben,
i.e. 33-ban és 32-ben – a fenti idővonalon ennél
a szakasznál járunk, a másik idővonalon pedig itt –, a feszültség egyre fokozódik Octavianus és Marcus Antonius között. Nyilvánosan vádolják egymást azzal, hogy a másik nem legitim személy,
nincs legitim felhatalmazása. Kezdik megkérdőjelezni a másikat, és rendesen támadják egymást. Mindez i.e. 31-ben tetőzik, – itt vagyunk i.e. 31-ben – az actiumi tengeri csatával. Marcus Antonius és Kleopátra
szorult helyzetben van. Octavianus csapatai körbeveszik őket és csak a menekülésben reménykedhetnek. Mindkettőjüknek sikerül elmenekülni. A csata kimeneteléből világosan látszik, hogy csak azzal törődtek, hogy bőrüket és vagyonukat mentsék.
Flottájuk nagy részét is hátrahagyták. Csupán 60 hajóval tértek
vissza Alexandriába. A flotta nagy részét ott hagyják, s így azoknak kell felvenni
a harcot Octavianus hajóival. Tehát már fogy Antonius és Kleopátra
körül a levegő, menekülésre kényszerülnek i.e. 31-ben. Sok történész az actiumi csatát – az actiumi tengeri ütközetet
ábrázoló festmény itt látható a sarokban – egy korszak végpontjának tekinti. Ezek után Antoniusnak és Kleopátrának valójában semmi esélye nincs Octavianusszal szemben. Octavianus kezében összpontosult azon államalakulatnak a központi hatalma, amely a Római Köztársaságból a Római Császárságba való átmenetet képezi. Lehet, hogy Antonius és Kleopátra
nincs ezzel tisztában. Visszatérnek Alexandriába és továbbra is azt fontolgatják, hogyan tudnának Octavianuson
revansot venni. Octavianus ebből nem kér. I.e. 30-ban támadást intéz
ellenük Alexandriában. Antonius megpróbál utoljára
kiállni Octavianus ellen, de saját hadserege, a katonái,
nem igazán készek a harcra. Ekkor visszatér a palotába,
hogy megkeresse Kleopátrát. Kleopátra egy szolgálót küld
Marcus Antonius elé, mert nincs abban a hangulatban,
hogy fogadja őt. Ki tudja, lehet, hogy őrjöng és meg akarja őt
vagy saját magát ölni? Ki tudja, mik a szándékai? Kleopátra a szolgálónak megparancsolja, mondja azt Marcus Antoniusnak,
hogy úrnője meghalt. Erre Marcus Antonius – aki már eleve padló alatt van:
katonái cserbenhagyták, semmi esélye, hogy Octavianust legyőzze, alapvetően veszített, most szeretője,
Kleopátra is halott –, többször hasba szúrja magát. Ahogy Kleopátra tudomást szerez erről, magához hozatja a haldokló Antoniust,
aki nem hal meg azonnal. Önmaga hasba szúrásával Antoniusra lassú, kínos halál vár. Antonius szó szerint Kleopátra
karjai közt hal meg. Ezt követően Octavianus seregei
fogságba ejtik Kleopátrát de ő is úgy dönt,
hogy öngyilkos lesz. Legalábbis így szól a legtöbb
korabeli feljegyzés. A legelterjedtebb beszámoló szerint Kleopátra egy mérges kígyót
csempésztet a szobájába, és addig ingerli, amíg a kígyó
halálosan meg nem marja. I.e. 30-ban meghal Kleopátra
és Marcus Antonius. Octavianus, aki a legfőbb hatalmat gyakorolja, megöleti Caesariont, Kleopátra és Julius Caesar fiát, egyetlen lehetséges vetélytársát. Itt vagyunk i.e. 30-ban: Octavianus
győzelmet arat, majd visszatér Rómába. ahol tovább szilárdítja hatalmát. Így jutunk el i.e. 27-hez, amit gyakran a Római Császárság kezdetének tartanak. Ekkor kapta Octavianus
az Augustus nevet, ami azt jelenti, hogy „fenséges.” Ettől kezdve egyre nagyobb és nagyobb
hatalom összpontosul a kezében, s ezzel egyszemélyi uralmát
sok-sok évtizedre megszilárdította.