If you're seeing this message, it means we're having trouble loading external resources on our website.

Ha webszűrőt használsz, győződj meg róla, hogy a *.kastatic.org és a *.kasandbox.org nincsenek blokkolva.

Fő tartalom
Pontos idő:0:00Teljes hossz:10:16

Videóátirat

Az előző videót i.e. 40-nél fejeztük be. Az év elején a parthusok lerohanták a Római Köztársaság keleti tartományainak egyikét, Szíriát. Valójában már birodalomról beszélünk: Római Köztársaságról vagy Római Birodalomról. De a birodalom keleti területeit kormányzó Marcus Antonius nem tudta azon hirtelenjében kezelni a helyzetet, mert Brundisiumba távozott, hogy bekapcsolódjon a felesége és Octavianus között kitört polgárháborúba. Felesége halála után kibékül Octavianusszal, sőt, olyannyira jóban lesz vele, hogy feleségül veszi Octavianus nővérét, Octaviát, és a két férfi úgy dönt, „barátok” maradnak. Egymás közt felosztják a Római Birodalom, vagy Római Köztársaság területeit: Marcus Antonius a keleti területek ura marad, Octavianus ellenőrzése alá kerül a nyugati rész, míg Lepidus, aki mindig is a harmadik kerék szerepét játszotta, megkap néhány déli provinciát. Úgy tűnik, minden rendben alakul, de, ahogy már szót ejtettünk róla, Antonius és Octavianus között továbbra is feszült a viszony. Már a kezdetektől az volt, és a továbbiakban majd látni fogjuk, hogy sokkal, de sokkal súlyosabbá válik a helyzet. Marcus Antonius visszatér keletre, ahol a Parthus Birodalom lerohanására készül. Nemcsak vissza akarja szerezni az i.e. 40-ben elfoglalt területeket, hanem valójában Crassus i.e. 53-as halálát szeretné megbosszulni. Annak idején már Julius Caesar is tervbe vette Perzsia megszállását. Emlékezzünk vissza, Nagy Sándor halála után az összes nyugati hatalom, különösen a rómaiak, mind Perzsia felé kacsintgattak. Nagy Sándor nyomdokain járva Perzsia elfoglalására ácsingóztak. Szóval Marcus Antonius a perzsa területek megszállását tervezgeti, de Octavianustól nem kapja meg a kért csapatokat, ami további feszültségeket okoz kettejük között. Kedveséhez, Kleopátrához fordul, a világ leggazdagabb hölgyéhez, Egyiptom uralkodójához, és egyiptomi csapatokat kér tőle. A parthusok uralta Perzsia lerohanását az egyesített római és egyiptomi csapatokkal tervezi. Sajnálatos módon a hadjárat sikertelen. Ahogy egyre nyomulnak előre, egész messzire jutnak, de nem tudják a szállítási vonalak védelmét teljeskörűen biztosítani. A parthusok támadásokat intéznek ellenük. Az utánpótlási útvonalaikat támadják. Eközben Örményország királya semmiféle intézkedést nem tesz. Marcus Antonius visszavonulásra kényszerül. Könnyű elképzelni, mennyire nem örült ennek. I.e. 40-ben a parthusok képesek voltak ezt a nagy területet elfoglalni és i.e. 36-ban, --szóval most itt vagyunk, i.e. 36-ban-- meghiúsult a bosszúhadjárata Parthia ellen, Örményország királya pedig elárulta. Ezalatt más is történik: Lepidus kikerül a triumvirátusból. Ő is megpróbálkozott egy kis területszerzéssel, miután Octavianusszal közösen felléptek Szicília kormányzójával szemben, de a sikert követően, amikor Lepidus megpróbálja a Szicília fölötti hatalmat megszerezni, Octavianus jelzi: „Nem, nem nem! Nemcsak ezt nem teheted meg, a triumvirátusban sincs többé helyed.” Így i.e. 36-ban az a helyzet alakul ki, hogy Octavianus igyekszik megszilárdítani hatalmát nyugaton, Lepidus kikerült a körből, és Marcus Antoniust egy újabb, mondhatni, kínos helyzetbe hozták a parthusok. Ezután elérkezünk i.e. 33-hoz. --Nézzük csak, ez itt i.e. 33. az alsó idővonalon.-- Végül sikerül elég nagy sereget összegyűjtenie ahhoz, hogy ha nem is tud elégtételt venni a parthusokon, területük egy részét megszerzi, leginkább pedig bosszút állhat az örmény királyon. Marcus Antonius, mivel ez volt egy ideje az első győzelme, igyekszik nagy jelentőséget tulajdonítani az eseménynek, és amikor visszatér Alexandriába, ahol, természetesen, szeretője, Kleopátra uralkodik, fényes győzelmi ünnepséget rendez, mellyel büszkén hirdeti, sikerült Örményország királyát kiiktatni. Ez az ünnepség több szempontból is szúrja a rómaiak szemét. Egyrészt, soha sem kedvelték Kleopátrát igazán. Idegen királynőként tekintenek rá. Akkor sem kedvelték, amikor Julius Caesar szeretője volt, természetesen most sem, hogy Marcus Antoniusszal van viszonya. Bosszantja őket, hogy Marcus Antonius úgy dönt, Alexandriába tér vissza és fényes diadalmenetet rendez, amelyet jellemzően Rómában szoktak megtartani. Úgy tűnik számukra, mintha ez az alak nem is igazán tartaná magát rómainak többé, szívesebben van Alexandriában. Ezt azzal tetézte, amit főleg Octavianus vett rossz néven, hogy tartott egy beszédet, amire később az „alexandriai adományok” kifejezéssel utalnak. Rendelkezései alapján gyermekeit, különösen Kleopátrával közös gyermekeit, megteszi a keleti provinciák örököseinek. De a beszéd legsúlyosabb eleme, --az i.e. 33-as „alexandriai adományokat” itt jelöljük-- hogy kinyilvánítja, hogy Kleopátra és Julius Caesar közös fia, Caesarion lesz Julius Caesar jogos örököse. Octavianus persze rossz szemmel nézi ezt, hiszen fogadott fiúként önmagát tartja jogos örökösnek. Nem tetszik neki ez a Caesarion. Így a következő néhány évben, i.e. 33-ban és 32-ben, --a fenti idővonalon ennél a szakasznál járunk, a másik idővonalon pedig itt-- a feszültség egyre fokozódik Octavianus és Marcus Antonius között. Nyilvánosan vádolják egymást azzal, hogy a másik nem legitim személy, nincs legitim felhatalmazása. Kezdik megkérdőjelezni a másikat, és rendesen támadják egymást. Mindez i.e. 31-ben tetőzik, ---itt vagyunk i.e. 31-ben-- az actiumi tengeri csatával. Marcus Antonius és Kleopátra szorult helyzetben van. Octavianus csapatai körbeveszik őket és csak a menekülésben reménykedhetnek. Mindkettőjüknek sikerül elmenekülni. A csata kimeneteléből világosan látszik, hogy csak azzal törődtek, hogy bőrüket és vagyonukat mentsék. Flottájuk nagy részét is hátrahagyták. Csupán 60 hajóval tértek vissza Alexandriába. A flotta nagy részét ott hagyják, s így azoknak kell felvenni a harcot Octavianus hajóival. Tehát már fogy Antonius és Kleopátra körül a levegő, menekülésre kényszerülnek i.e. 31-ben. Sok történész az actiumi csatát --itt látható a sarokban az actiumi tengeri ütközetet ábrázoló festmény-- egy korszak végpontjának tekinti. Ezek után Antoniusnak és Kleopátrának valójában semmi esélye nincs Octavianusszal szemben. Octavianus kezében összpontosult azon államalakulatnak a központi hatalma, amely a Római Köztársaságból a Római Császárságba való átmenetet képezi. Lehet, hogy Antonius és Kleopátra nincs ezzel tisztában. Visszatérnek Alexandriába és továbbra is azt fontolgatják, hogyan tudnának Octavianuson revansot venni. Octavianus ebből nem kér. I.e. 30-ban támadást intéz ellenük Alexandriában. Antonius megpróbál utoljára kiállni Octavianus ellen, de saját hadserege, a katonái, nem igazán készek a harcra. Ekkor visszatér a palotába, hogy megkeresse Kleopátrát. Kleopátra egy szolgálót küld Marcus Antonius elé, mert nincs abban a hangulatban, hogy fogadja kedvesét. Ki tudja, lehet, hogy őrjöng és meg akarja ölni, vagy saját kezével akar véget vetni életének? Ki tudja, mik a szándékai? Kleopátra a szolgálónak megparancsolja, mondja azt Marcus Antoniusnak, hogy úrnője meghalt. Erre Marcus Antonius, --aki már eleve padló alatt van: katonái cserbenhagyták, semmi esélye, hogy Octavianust legyőzze, alapvetően veszített, most szeretője, Kleopátra is halott-- többször hasba szúrja magát. Ahogy Kleopátra tudomást szerez erről, magához hozatja a haldokló Antoniust, aki nem hal meg azonnal. Önmaga hasba szúrásával Antoniusra lassú, kínos halál vár. Antonius szó szerint Kleopátra karjai közt hal meg. Ezt követően Octavianus seregei fogságba ejtik Kleopátrát de ő is úgy dönt, hogy öngyilkos lesz. Legalábbis így szól a legtöbb korabeli feljegyzés. A legismertebb beszámoló szerint Kleopátra egy mérges kígyót csempésztet a szobájába, és addig ingerli, amíg a kígyó halálosan meg nem marja. I.e. 30-ban meghal Kleopátra és Marcus Antonius. Octavianus, aki a legfőbb hatalmat gyakorolja, megöleti Caesariont, Kleopátra és Julius Caesar fiát, egyetlen lehetséges vetélytársát. Itt vagyunk i.e. 30-ban: Octavianus győzelmet arat, majd visszatér Rómába. ahol tovább szilárdítja hatalmát. Így jutunk el i.e. 27-hez, amit gyakran a Római Császárság kezdetének tartanak. Ekkor ruházták Octavianusra az Augustus címet, ami azt jelenti, hogy „fenséges.” Ettől kezdve egyre nagyobb és nagyobb hatalom összpontosul a kezében, s ezzel egyszemélyi uralmát sok-sok évtizedre megszilárdította.