Bevezetés a reformáció történetébe: a kezdetek

Ez az első videója annak a rövid sorozatnak, amely bemutatja a reformáció főbb tanait. Ebben a videóban csupán az alapokat szeretnénk lefektetni hozzá. Milyen volt az élet Európában a reformáció előtt? Azaz 1517 előtt, amikor Luther Márton, német szerzetes és teológiaprofesszor kitűzte 95 pontból álló tételsorát a wittenbergi vártemplom kapujára. De erre még visszatérünk. Bejártam a lakóhelyemet úgy egy héttel ezelőtt és lefotóztam néhányat a környékbeli templomok közül. 15-20 perc alatt sikerült lencsevégre kapnom 6 különböző felekezet névtábláját a templomuk bejárata előtt. Ez nagyon jó kiinduló pont, mert a reformáció kora az, amikor robbanásszerűen megnövekszik a különféle keresztény egyházak száma. Nézzük meg hát, milyen fotókat készítettél. Lefotóztam egy evangélikus templomot, egy baptista templomot, egy metodista templomot, aztán itt egy katolikus, egy kongregacionalista, és egy presbiteriánus templom. Ebből a hat egyházból öt a reformáció következményeként jött létre. Fussunk hát vissza az időben oda, amikor egyetlen keresztény egyház létezett még Nyugat-Európában. És ez az a kereszény vallás, amit ma római katolikus vallásnak nevezünk. Akkoriban még nem volt szükség arra, hogy a „római katolikus” kifejezést használják, mert nem volt mitől megkülönböztetni. A „katolikus” szó jelentése „egyetemes” vagy „általános”. És pont ez a lényeg, hogy ez volt a mindenki által elfogadott egyház. Vagy legalábbis arra törekedett, hogy az legyen. A „római” jelzőt pedig azért használjuk a katolikus mellett, mert az egyház fejének székhelye Rómában van. Aki nem más, mint a pápa. És ez a személy, a pápa, óriási jelentőséggel bírt, mert ő az, aki a megváltáshoz, a Mennyországba vezeti a híveket a katolikus hitvallás szerint. Ez pedig, hogy a megváltáshoz vezeti őket azért volt végtelenül fontos, mert aki nem a mennyországba került, arra a pokol várt. És ne feledjük, hogy akkoriban a legtöbb embert fölöttébb foglalkoztatta a megváltás kérdése – hogy hogyan lehet a mennyországba jutni. Erre csak egy út kínálkozott: kizárólag az egyház tanításainak betartásával és a szentségeken keresztül. Némileg egyszerűbb volt az élet akkoriban, mert az embernek nem volt választása. Nem kellett azon töprengeni, vajon milyen vallást válasszak? Kivéve nagyon keveseket Európában, pl. azt a nagyon csekély számú zsidó vagy még annál is kevesebb muszlim vallású embert. Az egyház tehát teljesen áthatotta a mindennapi életet – az volt az egyedüli út a megváltáshoz. Egy átlagos kisvárosi ember szemszögéből a templomtorony minden más épület fölé magasodott, a templom harangjai minden órában megkondultak, az egyház megünnepelte a különféle szentek ünnepnapjait, – az angol „holiday” (ünnepnap) szó a „holy” (szent) és a „day” (nap) szavakból áll össze –, és ilyen módon az egyház volt az, amely meghatározta a mindennapokat, és az ember életének legfontosabb mozzanatainál is jelen volt. A szentségeken keresztül remélték elnyerni Isten kegyelmét, és azt, hogy biztosan a mennyországba kerüljenek. A szentségek közé az alábbi események tartoznak: megkeresztelkedés, bérmálás, az áldozás – vagy más szóval eucharisztia –, a bűnbocsánat – más szóval gyónás –, a házasság szentsége, az utolsó kenet és a papi szentség (felszentelés). Mindez arra emlékeztet, hogy mennyire fontos szerepet játszott az egyház az emberek életében. És az emberek, bár csak egyházközségük papját ismerték, mégis a római pápát tartották a legfelsőbb hatalomnak a Földön. A pápa ekkoriban, 1517-ben, X. Leó volt. X. Leó pápa azon munkálkodott, hogy újjáépítse a Szent Péter-bazilikát, méghozzá igen nagyszabású tervek alapján. Eredetileg II. Gyula pápa kezdett neki az újjáépítésnek, – ő volt a pápa X. Leó előtt – és szerette volna létrehozni a kereszténység legnagyszerűbb templomát. Ami sikerült is nekik. Maga a templom, a Szent Péter-bazilika hatalmas jelentőséggel bírt a pápai tekintély kinyilvánítása tekintetében. A hagyomány szerint a templom Szent Péter sírja fölé épült. És Szent Pétert maga Krisztus bízta meg azzal, hogy vezesse az egyházat, tehát Szent Pétert tartják az első pápának. Minden utódja úgy veszi át ezt az eredetileg Szent Péterre bízott feladatot, hogy az magától Krisztustól ered. Tehát a pápai cím tekintélyével igyekeztek felruházni ezt az épületet. A gond csak az volt, hogy az építkezés nagyon sok pénzbe került. Így felmerült a kérdés, hogy honnan szerezzenek pénzt hozzá? Elterjedt pénzszerzési módnak bizonyult a búcsúcédulák árusítása. A búcsúcédula nem más, mint egy darab papír, amely lehetővé teszi, hogy gyorsabban jusson a mennyországba az ember. A legtöbb embernek halálakor – noha élete során megbánta bűneit és vezekelt értük – valószínűleg maradt pár olyan bűne, amelyet nem tudott jóvá tenni. Így aztán a legtöbben nem jutottak azonnal a mennyországba, hanem egy afféle köztes állomásra kerültek a mennybe lépés előtt. Ez a tisztítótűz, más néven purgatórium. És a búcsúcédula volt az, amely csökkentette a purgatóriumban töltendő időt. Ez kissé kényes kérdés, mert a búcsúcédula nagyon régi hagyomány volt. Ha jót cselekedett az ember, kaphatott búcsúcédulát. Ez az „igazolás” az, amellyel a lélek gyorsabban kijuthat a purgatóriumból, tovább a mennyországba. Különleges esetekben még azt is lehetővé tette, hogy egyáltalán ne kerüljön a lélek a tisztítótűzbe, helyette azonnal a mennybe menjen. A gondok nem a búcsúcédulák meglétével kezdődtek, hanem azzal, hogy miként vélekedtek azok árusításáról. Az történt, hogy X. Leó kibocsátott jópár búcsúcédulát a követeinek, hogy azok pénzt gyűjtsenek a Szent Péter-bazilika építésére. De ezt félreértették és azt hitték, hogy egyszerűen pénzzel megvásárolható, hogy az ember közvetlenül a mennyországba jusson. Ne feledjük, hogy a pénzt a Szent Péter-bazilika újjáépítésére szánták. Ami jó cselekedetnek számít, és a katolikus egyház szerint a jó cselekedetek véghezvitele az egyik mód arra, hogy az ember biztosítsa magának, hogy a mennyországba kerül. És ez teljesen elfogadható érv, hogy még egy pénzadomány is, ami jó keresztény munka véghezvitelét teszi lehetőve, jó cselekedetnek tekinthető. Mégis az a nézet alakult ki róla, hogy ez a mennyországba jutás pénzzel való megvásárlása. És egy eset különösen a begyében volt Luther Mártonnak, konkrétan egy Tetzel nevű szerzetes, aki búcsúcédulákat árult Wittenberg városának közelében, ahol Luther teológia professzorként működött. Tetzel azt mondta: „ahogy a pénzecske a ládámban csörren, a megtisztult lélek a mennyországba röppen". Ahogy itt látható, a pénz bekerül, a lélek pedig felemelkedik a mennyországba. Ez tényleg elég otrombán hangzik. Teljesen igazad van, Luther Mártont, aki szerzetes és mélyen hívő teológia professzor volt, nagyon felháborította, hogy az emberek azt mondták, hogy most már, hogy megvásárolták a búcsúcédulát, megszabadultak minden bűnüktől. Szerzetesként Luthert mélyen nyomasztotta az emberi természet, vagy akár saját maga bűnre való hajlama, tehát az az elképzelés, hogy pénzzel eltörölhetők legyenek az elkövetett bűnök és a lélek könnyebben juthasson a mennybe, számára komoly fejtörést okozott. Nagyon komolyan vette ezeket a problémákat és küszködött, hogy megoldást találjon rájuk. Azután azt tette, amit bármelyik lelkiismeretes hittudós tett volna: leírt egy sor érvet és gondolatot ezzel kapcsolatban. De ő ki is függesztette ezeket, legalább is a hagyomány szerint, a wittenbergi vártemplom kapujára. 95 tétel, 95 érv, elsősorban a búcsúcédulák árusításával kapcsolatban. Luther a mainzi érseknek is elküldte tételeit és azok így elkerültek Rómába. És ezzel kezdetét vette a (protestáns) reformáció. Ha egy kicsit elgondolkozunk azon, hogy mit jelentenek a „protestáns” és „reformáció” szavak, érdekes megfigyelni, hogy a protestáns szó a protestál, tiltakozik szóból ered, míg a reformáció azt jelenti: reformál, megváltoztat. Vagyis volt egyfajta tiltakozás a meglévő egyházi rend ellen, és megszületett az igény annak megváltoztatására.