A klasszikus görög társadalom

Az ország földrajzi adottságaiból adódóan az ókori Görögország lényegében független városállamok százaiból állt. A lakott területeket hegyek, dombok és víz választotta el egymástól. Egységes nemzet helyett az ókori Görögország inkább azonos vallású és nyelvű közösségek hálózata volt, amely időnként a közös hovatartozás érzetét keltette.

A közös kulturális vonások ellenére a városállamok közötti kapcsolatok lazák és rövid életűek voltak. A Déloszi Szövetséget és a Peloponnészoszi Szövetséget például egyetlen erős városállam uralta. Egy másik jó példa erre az, ahogyan a Perzsiával kialakult konfliktus néhány városállamot a közös ellenséggel való együttes szembeszállásra késztetett, míg más görög városállamok nem csatlakoztak. Ám ahogy csökkent a külső veszélyeztetettség, a városállamok közötti konfliktusok ismét megélénkültek.

Amikor a görögök gyarmatosították a Földközi- és a Fekete-tenger partvidékeit, az új kolóniák, miközben elismerték az „anya” városállamot, attól gyakorlatilag függetlenek maradtak. Az egyes városállamok még azután is megtartották alapvető függetlenségüket, hogy a makedón II. Fülöp a szárazföldi Görögországot a Korinthoszi Szövetség alá vonta.

Az ókori görögöket olyan hagyományok egyesítettek, mint például a pánhellén játékok és egyéb atlétikai versenyek. Ezek a versenyek vallási jelentőséggel is bírtak, és gyakran kapcsolódtak a görög mitológiához. A játékok közül a legjelentősebbek az olimpiai játékok voltak.

Az ókori olimpiai játékokat négyévente rendezték. Színhelyük a görög vallás főistenének, Zeusznak szentelt hely, Olümpia volt. A résztvevőket és nézőket egész Görögországból és azon túlról is vonzó olimpiai játékok az antik Görögország legfontosabb kulturális eseményét jelentették, amely i. e. 776 és i. sz. 393 között folyamatosan, 293 alkalommal került megrendezésre.

Az antik görög világban a vallás személyes és közvetlen ügy volt, és az élet minden területén jelen volt. Mítoszokra épült, melyek megmagyarázták az emberiség eredetét, és az isteneknek emberi külsőt adtak. Templomok uralták a városképet, a fesztiválok, nemzeti sportrendezvények és a művészeti versenyek gyakoriak voltak, így a vallás soha sem távolodott el az antik görögök mindennapjaitól.

A görög társadalom tagjai valószínűleg különböző mélységű vallásos hitben éltek – egyesek talán szkeptikusok is lehettek –, de a görög társadalom csak a vallás alapján tudott működni, mivel egyes alaptételeket általánosan elfogadtak az egész társadalomban: az istenek léteznek, befolyásolni tudják azt, ami az emberekkel történik, az istenek iránti hódolatot és tiszteletadást üdvözlik, és arra válaszolnak is.

A templom volt az a hely, ahol különleges alkalmakkor a vallásos hit szertartásosabb formában jelent meg. Az istenek iránti hódolatot minden nagyobb görög településen szentélyekben és templomokban fejezték ki papok és segítőik által tartott szertartásokon.

Kezdetben a szentélyek mindössze egy oltárból álltak az erre kijelölt helyeken, de idővel tekintélyes méretű templomok épültek egy-egy isten tiszteletére. Ezekben a templomokban általában ott állt az imádott istenség kultikus szobra. Ennek két jelentős példája az athéni Parthenonban lévő Athéné szobor és az olümpiai Zeusz szobor.

Az egyes istenek tiszteletére rendezett fesztiválok során atlétikai játékok, zenei versenyek és színházi előadások – tragédia és komédia – kerültek megrendezésre. Ilyenek voltak az athéni Dionüszosz-ünnepek (a Nagy Dionüszia) és az olümpiai, delphoi, nemeai és iszthmoszi szentélyeknél tartott pánhellén játékok. Ezeket az eseményeket egész Görögországból látogatták, és a részvétel élménye valószínűleg jobban hasonlított egy zarándoklatra, mint egy modern sportrendezvényre. A háborúskodás tilos volt ezen szent események idején, s a zarándokoknak egész Görögország területén szabad utat biztosítottak.

Bár minden egyes polisznak megvoltak a saját eltérő intézményei és szokásai, bizonyos közös tulajdonságok mégis jellemezték a görög városállamok többségét. A legtöbb poliszban a lakosság zöme inkább a városban élt, mint a környéken szétszórt kis mezőgazdasági településeken, továbbá a városi körzet központját általában egy szent terület alkotta, melyen egy vagy több templom állt.

Az i. e. 7. századtól a városok általában városfallal voltak körülvéve – ez alól Spárta említésre méltó kivétel –, és a közös tér, az agóra területe, polgári és kereskedelmi tevékenység helyéül szolgált. Az i. e. 5. századtól számos poliszon – főleg az újonnan létesülő kolóniákon – láthatóak a várostervezés jelei magán-, köz- és vallási célokra szánt városi terek formájában. Sok polisznak közösségi rendezvényekre szánt terei is voltak, mint például a színházak vagy a tornapályák (gümnaszion), melyeket politikai célokra vagy szórakozásra használtak.

A görög társadalomban a szabad férfiak alkották a legerősebb csoportot, de az egyéb társadalmi csoportok – nők, gyermekek, rabszolgák, szabadosok (felszabadított rabszolgák), munkások és külhoniak – a polisz teljes népességének akár 90%-át is kitehették. Mindezen csoportokat tekintetbe kellett venni és be kellett vonni a polisz tevékenységébe ahhoz, hogy az összetartó közösségként működhessen.

Ennek egy módja a szolidaritás érzetének kialakítása volt azáltal, hogy erősítették azt a társadalmi identitásérzést, mely a poliszt az összes többitől megkülönböztette. Ezt az identitást különböző módokon alakították ki, ilyen volt például egy közösségi tér létrehozása, ahol az emberek keveredhettek egymással és szocializálódhattak — ez volt az agóra. Az év bizonyos — általában vallási vonatkozású — napjain megrendezett, a poliszra különösen jellemző fesztiválok és ünnepségek erősítették azt a képet, hogy a polisznak van egy saját, gyakran mitikus alapító és védelmező istensége.