A görög polisz

Görögország területe hegyvidéki, emiatt az ókori Görögország sok kisebb régióból állt, melyek mindegyikének megvolt a saját dialektusa, kulturális sajátossága és identitása. A regionalizmus és a régiók közötti összeütközések voltak az ókori Görögország fő jellemzői. A városok általában a hegyek közötti völgyekbe vagy a tengerparti síkságokra települtek, és hozzájuk tartoztak a körülöttük elterülő vidékek.

A vitatott történelmi hitelességű legendás költő, Homérosz szerint i. e. 1200 körül a mükénéiek konfliktusba kerültek az anatóliai Trója városával. A konfrontációt trójai háború néven ismerjük. Ahogy Homérosz írta híres művében, az Iliászban, a háborúval egy időben „tengeri népek” kezdték elözönleni a mükénéi településeket, arra késztetve a helyieket, hogy az égei-tengeri szigetekre, Anatóliába és Ciprusra vándoroljanak ki. Az abban az időben született írásos feljegyzések láthatóan eltűntek, az életet a görög félszigeten és a görög szigeteken viszálykodás és instabilitás jellemezte.

Ez az instabilitás teremtette meg a görög városállamok kialakulásának hátterét. Erős, központosított állam hiányában a politikai rendet a kisebb irányító testületek biztosították. Ilyen típusú irányító testület volt a városállam, más néven polisz. Kezdetben a polisz kifejezés egy erődített területet vagy fellegvárat jelentett, amely háborús időben védelmet biztosított. Mivel ezek az erődítmények viszonylagos biztonságot adtak, az emberek ott gyűltek össze, majd közösségeket, valamint kereskedelmi központokat hoztak bennük létre. Idővel a poliszok városközpontokká váltak, és hatalmukat, befolyásukat kiterjesztették a környező mezőgazdasági területekre, melyek aztán erőforrásokkal látták el őket, és adót fizettek nekik.

Az i. e. 800 körüli időre már sok, egymástól függetlenül működő polisz volt. Sajátos, eltérő hátterükből adódóan a városállamok különféle irányítási formákat alakítottak ki, kezdve a monarchiáktól és oligarchiáktól a katonai társadalmakig és az első demokráciákig. A monarchiákat egyes esetekben a meglévő törvényeket figyelmen kívül hagyó uralkodó, a türannosz irányította. Az oligarchák a városállamot kormányzó, hatalommal rendelkező egyének kis csoportjai voltak. Az oligarchák és a türannoszok gyakran versenyeztek a hatalomért. A demokráciák olyan kormányzati struktúrák voltak, melyek lehetővé tették, hogy a polgárok szavazzanak, és részt vegyenek az állami döntésekben.

A legfontosabb városállamok közé tartozott Athén, Spárta, Thébai, Korinthosz és Delphoi. Ezek közül Athén és Spárta volt a két legerősebb városállam. Athénban demokrácia volt, míg Spártának két királya és oligarchikus államirányítási rendszere volt. Mindkét városállam jelentős szerepet játszott a görög társadalom és kultúra fejlődésében.

A Peloponnészoszi-félsziget termékeny területén, Görögország déli részén elterülő Spárta népessége folyamatosan növekedett az i. e. 800 és i. e. 600 közötti időszakban. Ahogy Spárta gazdasága sokrétűvé és erőssé fejlődött, hatalmát az egész Peloponnészoszra kiterjesztette, és a szomszédos településeket uralma alá hajtotta. Ezen települések népei azonban nem részesültek a spártaiakkal egyenlő elbírálásban. Ehelyett helótákká, nem-szabad munkások osztályává váltak. A rabszolgáktól eltérően, akik magántulajdont képeztek, a helóták a spártai állam alattvalói voltak. Családjuk lehetett, bizonyos fokú szabadsággal is rendelkeztek, de röghöz kötöttek voltak, és élelmiszerrel kellett ellátniuk Spártát.

A spártaiak jelentős erőforrásokat fordítottak arra, hogy erős és jól szervezett katonai apparátust fejlesszenek ki lázadások megelőzésére vagy elfojtására.

Noha a spártaiak és a helóták között igen erős volt a megkülönböztetés, magában a spártai társadalomban nem létezett sokrétű hierarchia, legalábbis elméletileg. A vagyoni helyzet helyett a katonai teljesítmény határozta meg a társadalmi státuszt. Már egész fiatal gyermekkorban nagy hangsúlyt fektettek az erőre és a fegyelemre. Hétéves korukban a spártai fiúkat elválasztották a családjuktól, és katonai táborba küldték őket, ahol katonai kiképzésben részesültek, melynek eredményeként már tizenévesen aktív szolgálatot teljesítettek.

Bár a spártai társadalomban nem volt merev társadalmi hierarchia, bizonyos befolyásos csoportok azért léteztek. Mint ahogy valamennyi görög társadalmat, Spártát is a férfi polgárok uralták, s közülük a leghatalmasabbak a családok egy kiválasztott csoportjából származtak. A spártai politikai rendszer sajátos volt abban az értelemben, hogy két örökletes királya két különböző család tagja volt. Ezek az uralkodók különösen nagy hatalommal rendelkeztek, amikor valamelyikük hadba vezette a sereget.

A királyok egyúttal Zeusz papjai is voltak, és részt vettek a Geruszíának nevezett vének tanácsának ülésein, amely Spártában a legfelső bíróság szerepét is betöltötte. Volt egy öt ephoroszból álló végrehajtó bizottság is, melynek tagjait a polgárok közül sorsolással választották legfeljebb egy évre, ennek leteltével többet hivatalt nem vállalhattak. Az ephoroszok közül kettő el is kísérte az egyik királyt a hadjáratokra. Azt nem tudjuk biztosan, hogy milyen összefüggés volt e különböző politikai elemek között, de az egyértelmű, hogy bizonyos fokú rendszer megléte szükséges volt az államapparátus működtetéséhez.

Spártában a nőknek több joguk volt, mint más görög városállamokban. Lehetett saját tulajdonuk, amit gyakran hozomány vagy örökség formájában szereztek. Voltak olyan nők, akik gazdaggá váltak, amikor családjuk férfi tagjai a háborúban elestek. Ezen túlmenően a spártai nők meglehetős szabadsággal mozoghattak, viselhettek laza ruhákat és még bort is ihattak.

Athén az i. e. 6. század vége felé emelkedett ki meghatározó gazdasági hatalomként Görögországban. Erejét és gazdagságát tovább fokozta az ezüstlelőhelyek felfedezése a környező hegyekben. Athén az egyéb görög városállamok közötti hatékony kereskedelmi rendszer középpontjában helyezkedett el. A kereskedelem rendkívül fontos volt Athén számára, mivel nem rendelkezett olyan mezőgazdasági adottságokkal, melyek lehetővé tették volna a lakosság gabonával való teljes ellátását.

Athén több kormányzási rendszeren ment keresztül ahogy lakossága nőtt és ahogy a tengeri kereskedelem révén gazdagabbá vált. Ez a vagyon növekvő mértékben koncentrálódott az arisztokrácia néhány tagja kezében, akik politikai vezetők is voltak. A társadalom más tagjai azonban eladósodtak, esetenként egészen a rabszolgasorba kényszerülésig. Mindezeken túl sokan úgy vélték, hogy a város törvényei nem egyenlő mértékben vonatkoznak mindenkire.

Az első írott törvénysorozatot ezeknek az aránytalanságoknak a rendezésére az államférfi Drakón állította össze i. e. 621 körül, de ezek a törvények túl szigorúnak bizonyultak – a legtöbb szabálysértést halállal büntette! Innen származik a drákói törvény fogalma. Egy Szolón nevű arisztokratát kértek fel, hogy vizsgálja át és módosítsa ezeket a szigorú törvényeket. Szolón egy olyan törvénysorozatot alkotott meg, amely kiegyensúlyozta a politikai hatalmat. A Szolónnak betudható változtatások közül kettő különös jelentőségű volt: az egyik törölte az adósságokat, a másik pedig eltörölte az adósrabszolgaságot. Egyes közembereknek lehetőséget teremtett, hogy részt vegyenek Athén irányításában. Ezekkel a lépésekkel Szolón megalapozta a demokráciát Athénban.

Periklész i. e. 461 és 429 között irányította Athént. Rendkívül kedvelt vezető volt, aki ösztönözte a kultúra, a filozófia és a tudomány fejlődését, és felszólalt a köznép érdekében. Periklész alatt Athén aranykorába lépett, és nagy gondolkodók, írók és művészek lepték el a várost. Hérodotosz — a történetírás atyja — Athénban élt és írta műveit. Szókratész — a filozófia atyja — a piactéren tanított. Hippokrátész — az orvostudomány atyja — szintén itt praktizált. Pheidiász, a szobrász, az akropoliszi Parthenonhoz és Zeusz olümpiai templomához alkotta meg nagyszerű munkáit. Démokritosz egy atomi univerzumot képzelt el. Aiszkhülosz, Euripidész, Arisztophanész és Szophoklész megírták híres drámáikat. A hagyomány folytatódott azzal, hogy később, i. e. 385-ben Platón megalapította akadémiáját Athén falain kívül, és később a városközpontban megnyílt Arisztotelész líceuma.

Ugyanakkor az athéni demokrácia a férfi polgárokra korlátozódott. A külhoniak, a rabszolgák és a nők ki voltak zárva ezekből az intézményekből. A nők szerepe főleg az otthoni szférára korlátozódott, ahol az ő feladatuk volt a gyereknevelés és a háztartás vezetése, beleértve a rabszolgák irányítását is, amennyiben a család megengedhette magának tartásukat. Míg a felsőbb osztályokban a nők gyakran írástudók voltak, legtöbbjük nemigen jutott a háztartás vezetéséhez szükséges tudáson túli ismeretekhez. Nyilvános helyeken csak férfi kísérővel jelenhettek meg.

A rabszolgák, noha nem volt közük a politikai ügyekhez, az athéni gazdaság szerves részét képezték. Megtermelték az élelmet, nagy építkezéseken, bányákban és kőfejtőkben dolgoztak. A rabszolgák a legtöbb athéni háztartásban jelen voltak, és számos háztartási feladatot láttak el.

A városállamok népességének növekedése és a rendelkezésre álló erőforrások szűkössége miatt számos görög polgár hozott létre a szárazföldi Görögországon kívül településeket. Az i. e. 8. és 6. század közötti időszakban kolóniák százai jöttek létre a Földközi-tenger és a Fekete-tenger partvidékén. Görög közösségek később Szicíliában és a mai Olaszország déli részein telepedtek le, sőt még a mai Franciaország déli részéig is eljutottak. Tulajdonképpen több görög ember élt ezeken a településeken, mint a szárazföldi Görögországban.

A görög kolonizáció az egész Mediterráneumban élénkítette a kereskedelmi és árucsere-kapcsolatokat. A görög nyelv és kultúra elterjedt a régióban. Ugyanakkor ez konfliktusokhoz és feszültségekhez is vezetett a Perzsa Birodalommal, ami az i. e. 500 és 479 között zajló két évtizedes görög-perzsa háborúkat eredményezte. Perzsia anatóliai hódításai fölötti uralmának megszilárdítása idején az Iónia nevű körzetben lakó görög közösségek ellenálltak a perzsáknak. A jón görögök megsegítésére az athéniak lenyűgöző flottájukat küldték el, ami megtorlást váltott ki a perzsák részéről. Az ezt követő konfliktus más görög városállamokat is beavatkozásra késztetett, különösen Spártát. A görögök és a perzsák közötti konfliktus több, mint 100 évig tartott.

Bár a görög városállamok bizonyos mértékben egységesen léptek fel a külső fenyegetésekkel szemben, amint csökkent a fenyegetettség, felerősödtek a városállamok közötti konfliktusok. A háborúkat követően Athén legfőbb tengeri hatalomként emelkedett ki Görögországban. Létrehozta a Déloszi Szövetséget, látszólag abból a célból, hogy kialakuljon a görög városállamok közötti összetartás további perzsa támadások kivédésére. Periklész irányítása alatt az athéniak ereje annyira megnőtt, hogy gyakorlatilag az athéni birodalom diktálta minden attikai és az Égei-tenger szigetein lévő szomszédjának törvényeit, szokásait és kereskedelmi folyamatait.

Athén ereje a korabeli athéni politikai döntéshozókat arroganciára késztette, s ez elfogadhatatlanná vált a többi városállam számára. Amikor Athén csapatokat küldött Spártába segítségként a helóta lázadás leverésére, a spártaiak visszautasították ezt a gesztust, és visszaküldték az ezáltal megszégyenített athéni erőket, kiprovokálva a már régóta kirobbanni készülő háborút. Később, amikor az athéniek i. e. 433-ban, a szübotai csata idején flottájukat Kerkürába (vagyis Korfura) küldték, hogy szövetségeseiknek segítsenek a korinthoszi inváziót visszaverni, ezt a tettet Spárta segítség helyett agressziónak minősítette, minthogy Korinthosz Spárta szövetségese volt.

A peloponnészoszi háború – amely i. e. 431 és 404 között zajlott Athén és Spárta között, noha közvetlenül vagy közvetve egész Görögországot érintette – Athén számára katasztrófával végződött, amikor legyőzték. Birodalma és gazdagsága megtizedelődött, falait lerombolták, és csak az a tisztelet, miszerint Athén a tanulás és kultúra jelentős székhelye, mentette meg a várost a kirablástól és lakossága rabszolgaságba hurcolásától.